Olvasási idő a gyermekek számára: 25 percek
Élt valaha régen egy király. Gyönyörűséges kert volt a kastélya körül, s a kertben állt egy almafa, amely csupa aranyalmát termett. Mikor eljött az érés ideje, este megszámlálták rajta a gyümölcsöt, de másnap reggelre egy hiányzott belőle. Jelentették a dolgot a királynak, az meg parancsba adta, hogy minden éjjel őrséget kell állni az almafa alatt. Három fia volt a királynak. Ahogy leszállt az este, kiküldte a legnagyobbat a kertbe. Hanem éjféltájban a fiún erőt vett az álom, és reggelre megint hiányzott egy aranyalma. Másnap éjszakára a középső fiú volt a soros a virrasztásban, de ő se járt különben: mikor az óra tizenkettőt ütött, elnyomta az álom, s reggelre megint kevesebb lett egy almával. Harmadnap a legkisebbik fiúra került a sor. Az vállalta is az őrködést, de az apja nem nagyon bízott benne; úgy gondolta, ennek sem fog jobban sikerülni, mint a két bátyjának. A fiú azonban addig erősködött, míg a király ki nem jelentette:
– Hát nem bánom, próbáld meg, ha olyan nagyon akarod! A fiú a fa alá telepedett, jól kinyitotta a szemét, és nem engedett az álomnak. Ahogy a toronyóra tizenkettőt vert, surrogást hallott a levegőben. Fölnézett: hát egy madár ereszkedett le a fára, arany tollazata csillogott-villogott a holdfényben. Ahogy leszállt, s éppen le akart csippenteni a csőrével egy almát, a fiú kapta a nyilát, és rálőtt.

A nyílvessző meghorzsolta; a madár fölröppent s elszállt, de egy aranytolla lehullott. A fiú fölvette a tollat, bevitte reggel az apjának, s elmondta neki, mi történt az éjjel. A király összehívta a nagytanácsot, s ott aztán valaki nagy bölcsen megállapította, hogy egy ilyen toll többet ér, mint az egész birodalom.
– No, ha ilyen sokat ér – mondta a király -, nem is elégszem meg ennyivel, hanem az egész madarat akarom.

A király legidősebb fia útnak indult, hogy megkeresse az aranymadarat. Nem kérdezett senkitől semmit, nem hagyatkozott, csak a tulajdon eszére. Ment egy darabig, meglátott egy erdőszélen egy rókát; lekapta a flintáját, és célba vette. Azt mondja a róka:
– Ne lőj rám, egy jó tanáccsal szolgálok érte! Te az aranymadarat keresed, és ma este egy faluba fogsz érni. Ott két fogadó van egymással szemben. Az egyik fényesen kivilágítva, s benne nagy vigalom, dínomdánom, de te ne abba térj be, hanem a másikba, akármilyen szánalmas is a külseje. „Már hogyan adhatna értelmes tanácsot egy ilyen buta állat“ – gondolta a legény; meghúzta a ravaszt, de nem talált. A róka meg a lába közé kapta a farkát, és eliramodott az erdőbe. A fiú folytatta útját, és estére valóban beért a faluba, ahol a két fogadó állt egymással átellenben. Az egyikben szólt a zene, hejehuja, s dobogott a tánc; a másik nyomorúságosan, semmit érőn rúgott ki az országútra. „Ugyancsak bolond volnék, ha ebbe az ütött-kopott fogadóba szállnék, nem pedig a szebbikbe“ – gondolta a legény. Be is tért, ki se jött belőle többet, ott élte világát, és megfeledkezett aranymadárról, szülői házról, minden tisztességről. Telt-múlt az idő, s otthon csak hiába várták a legidősebb testvért, hírt sem hallottak felőle. Akkor aztán fölcihelődött a középső fiú, hogy majd ő megkeresi az aranymadarat. Minden szakasztott úgy történt vele, mint a bátyjával: találkozott a rókával, de ügyet se vetett a jó tanácsára; odaért a két fogadóhoz, az egyik sötét volt, a másikból harsogott a lárma, s ennek a fényesnek az ablakában ott állt a testvérbátyja, és hívogatta, csalogatta befelé. A fiúnak sem kellett kétszer mondani: nosza, betért, s élte vígan a világát. Hogy megint telt-múlt az idő, és a középső testvér se vissza nem jött, se hírt nem hallottak róla, egy szép napon a legkisebbik fiú azt mondta az apjának:
– Édesapám, rajtam a sor, hadd tegyek most én próbát! De a király nem akarta elengedni. „Minek is menne? – gondolta. – Hogyan találná meg az aranymadarat, ha a két bátyja sem találta? Meg aztán baj is érheti az úton, és nem tud magán segíteni, nincs ennek elég sütnivalója ahhoz.“
De a fiú addig kérlelte, míg végül rá nem hagyta a dolgot. Az erdőszélen megint ott ült a róka, s az életét kérte egy jó tanács fejében. A fiú megszánta.
– Ne félj, róka koma, nem bántalak!
– Nem is fogod megbánni – felelte a róka -, csak ügyelj mindig a szavamra.

Most pedig ülj a farkamra, hogy gyorsabban haladjunk. A fiú felült, a róka meg futásnak eredt; olyan sebesen rohantak árkon-bokron át, hogy a fiúnak csak úgy fütyült a szél a füle mellett. Ahogy a faluba értek, leszállt a rókáról, megfogadta a tanácsot, s ment egyenest az ütött-kopott fogadóba; ott meghált. Másnap reggel folytatta útját. Alig ért ki a faluból, a mező szélén már várta a róka.
– Eljöttem, hogy kioktassalak, mit hogyan kell csinálnod – mondta. – Menj mindig egyenesen előre, amíg egy kastélyhoz nem érsz. Egész sereg katona őrzi; de te ne törődjél vele: aludni, horkolni fog az egész tábor. Vágj nyugodtan keresztül rajta, menj be a kastélyba, s nézd végig a szobákat; a legeslegutolsóban megtalálod az aranymadarat, közönséges fakalitkában. Dísznek mellette áll egy aranykalitka is, de vigyázz, nehogy a hitvány kalitkából kivedd a madarat, és áttedd az aranyosba, mert megadhatod az árát! Azzal a róka kinyújtotta a farkát, a királyfi meg ráült, s rohantak árkon-bokron át, hogy csak úgy fütyült a szél a fülük mellett. Odaértek a kastélyhoz. Minden úgy volt, ahogy a róka előre megmondta. A királyfi végigment a szobákon, a legeslegutolsóban bent ült az aranymadár a hitvány fakalitkában, amellett meg ott csillogott a fényes aranykalitka; a három aranyalma pedig szanaszét hevert a szobában. A fiú azt gondolta, mégiscsak nevetséges volna, ha ezt a szép madarat ilyen ócska, nyomorúságos kalitkában hagyná; kinyitotta hát az ajtócskát, megfogta a madarat, és áttette az aranykalitkába. Abban a pillanatban éleset sikoltott a madár; a katonák fölébredtek, berohantak, és elfogták a fiút. Másnap reggel törvény elé állították, és mert semmit nem tagadott, mindent beismert, halálra ítélték. De a király kijelentette: egy feltétellel megkegyelmez neki, meghagyja az életét, és még az aranymadarat is odaadja ráadásnak, ha elhozza az aranylovat, mely még a szélnél is sebesebben jár. A királyfi nagy búsan útnak indult. Váltig tűnődött, váltig sóhajtozott, hogy ugyan hol találhatja meg azt a híres aranylovat. Egyszer csak mit lát? Ott ült előtte az úton a róka.
– Látod, hogyan jártál, mert nem hallgattál rám! – mondta neki. – De ne csüggedj el, majd én pártodat fogom; megmondom, miképpen juthatsz el az aranylóhoz. Menj egyenesen, míg egy kastélyhoz nem érsz; ott áll a ló az istállóban. Az istálló előtt egy sereg lovászfiú hever, hanem az mind mélyen alszik és horkol, bátran kivezetheted az aranylovat. Egyre azonban vigyázz: ha fölnyergeled, az ócska szerszámot tedd rá, ne a mellette függő aranyosat, különben megjárod. Azzal a róka kinyújtatta a farkát, a királyfi ráült, és rohantak árkon-bokron át, hogy csak úgy fütyült a szél a fülük mellett. Minden úgy volt, ahogyan a róka előre megmondta; a királyfi bement az istállóba, s ott találta az aranylovat.

Fogta a kopott fanyerget, rá akarta tenni, aztán meggondolta magát. „Csak nem szégyenítem meg ezt a szép állatot ezzel az ócskasággal! Jó szerszám való erre.“
De amint fölvetette hátára az arany nyerget, a ló azonnyomban hevesen nyihogni kezdett. A lovászok fölébredtek, megragadták; és fogságba hurcolták a királyfit. Másnap reggel a bíróság halálra ítélte, de a király kijelentette: megválthatja az életét, s ráadásul még az aranylovat is megkaphatja, ha elhozza neki az aranykastélyból a világszép királylányt. A fiú nehéz szívvel indult útnak. Alig ment egy keveset, máris várta a róka.
– Megfogadtam, hogy leveszem rólad a kezemet – mondta -, de megesett a szívem a sorsodon; még ez egyszer segítek rajtad. Ez az út egyenest az aranykastélyhoz vezet. Estére fogsz odaérni. Éjszaka, ha minden elcsendesedett, lemegy a királylány a fürdőházba, fürdeni. Mikor be akar lépni, elébe ugrasz és megcsókolod. Akkor aztán viheted, ahová akarod: mindenüvé veled megy. Hanem egyre vigyázz: meg ne engedd. hagy előbb elbúcsúzzon a szüleitől, különben megjárod. Azzal a róka kinyújtotta a farkát, a királyfi ráült, s rohantak árkon-bokron át, csak úgy fütyült a szél a fülük mellett. Megérkeztek az aranykastélyhoz. Minden úgy történt, ahogyan a róka előre megmondta. Megjött lassan az éjfél, körös-körül minden mély álomba merült, a szép királylány pedig lesétált a fürdőházba. Akkor a királyfi előugrott a bokrok mögül, és megcsókolta.
– Tudom, veled kell mennem – mondta a királylány -, nem is ellenkezem, indulhatunk, amikor akarod. Csak egyet kérek tőled, engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek a szüleimtől. A fiú eleinte hallani sem akart róla, de a királylány sírva-ríva könyörgött, még a lába elé is letérdelt; így hát a végén mégis engedett neki. A királylány fölszaladt a palotába, odament az apja ágyához, s abban a pillanatban fölébredt a király, föl az egész kastély. A fiút elfogták, és tömlöcbe vetették. Másnap reggel ítélőszék elé vezették, és kimondták rá a halált.
– Neked immár véged – mondta a király -, elnyered a vakmerőséged jutalmát. Hanem egy módon mégis megtarthatod az életedet. Van itt az ablakom előtt egy hegy, amely nagyon zavarja a kilátást. Ha azt egy hét alatt elhordod, kegyelmet kapsz, és ráadásul a lányomat is neked adom. A királyfi tüstént dologhoz látott. Ásott, lapátolt látástól vakulásig; de mikor az utolsó előtti napon is csak akkora volt a hegy, mint annak előtte, búnak adta a fejét, és letett minden reményről. Az utolsó estén azonban egyszerre csak megjelent előtte a róka.
– Nem érdemled meg, hogy törődjem veled, de csak eredj, feküdj le, és aludd ki magad, a többit bízd rám. A királyfi másnap reggel, ahogy fölébredt, tüstént kinézett az ablakon: nyomát se látta a hegynek. Örvendezve szaladt a királyhoz, és jelentette, hogy teljesítette a föltételt. A király mit tehetett mást? Szavának állt, s neki adta a lányát. Útra keltek hát kettesben, mentek, mendegéltek; egyszer csak elébük toppant a hűséges róka.
– A javát megkaptad – mondta -, de az aranykastélybeli királylányhoz aranyló is tartozik ám!
– Hát azt hogyan szerezhetném meg? – kérdezte a királyfi.
– Azt is megmondom, figyelj a szavamra – felelte a róka. – Először vidd el szépen a királylányt a királyhoz, aki az aranykastélyba küldött. Nagy öröm lesz, szívesen odaadják neked az aranylovat, ki is vezetik eléd. Te csak ülj föl rá, búcsúzóul sorra kezelj végig mindenkivel. Mikor a királylányra kerül a sor, jól fogd meg a kezét, kapd föl a nyeregbe, azzal illa berek! – vágtass el, senki nem ér a nyomodba, mert az aranyló még a szélnél is gyorsabb. Így is történt minden. Mikor aztán a királyfi javában vágtatott az aranylovon a királylánnyal, egy berek szélén egyszer csak feltűnt a róka, és intett nekik, hogy álljanak meg egy szóra. Most hozzásegítelek az aranymadárhoz is – mondta. – Ha közelébe érsz a kastélynak, ahol a madár lakik, tedd le a lányt, majd én gondját viselem. Te rúgtass be az aranylovon a kastély udvarára; nagy öröm Lesz, szívesen odaadják, ki is hozzák neked az aranymadarat. Ahogy kezedbe kaptad a kalitkát, vágtass vissza hozzánk, s vedd föl megint a királylányt. Ez is megtörtént. Mikor aztán a királyfi haza akart térni a kincseivel, elé állt a róka, és azt kérdezte:
– Hát nekem mi lesz a fizetségem, amiért megsegítettelek?
– Mit kívánsz? – kérdezte a királyfi.
– Ha odaérünk az erdőszélre, lőj agyon, és vágd le a fejemet meg a lábamat.
– Szép hála volna! – mondta a királyfi. – Ezt én nem tehetem meg.
– Hát ha nem akarod, el kell hagynom téged – mondta a róka -, de mielőtt elválunk, adok még egy jó tanácsot. Két dologra ügyelj: akasztófáról sose végy húst, kútkávára sose ülj. Azzal eltűnt az erdőben. „Furcsa egy állat! – gondolta a fiú. – Mi nem jut eszébe! Ki venne húst akasztófáról? S arra se támadt még soha kedvem, hogy a kút kávájára üljek.“
Továbblovagolt a világszép királylánnyal. Útjuk azon a falun vitt át, ahol a két testvére élte világát. Nagy lárma, zsibongás fogadta a királyfit, s mikor tudakozódni kezdett felőle, mi az oka a sokadalomnak, azt felelték:
– Két gonosztevőt visznek akasztani. A királyfi közelebb ügetett a vesztőhelyhez. Két halálra ítélt állt az akasztófa alatt; a hóhérok éppen készültek a nyakukba akasztani a kötelet. A királyfi megismerte bennük a két bátyját. Míg ő odajárt, mind egy fillérig elverték a vagyonukat, aztán mindenféle gonoszságot műveltek, s most azért kellett volna lakolniuk. A királyfi jó testvér volt, megesett a szíve a sorsukon, odaléptetett aranylován a bírói emelvényhez, és megkérdezte:
– Nem lehetne megszabadítani ezeket a rabokat?
– Lehetni éppen lehet – felelték -, ha valaki kiváltja őket. De ugyan ki pazarolná ilyen gazfickókra a pénzét? A királyfi azonban letette értük a váltságdíjat.
– Nem érdemlik meg a szabadulást – mondta a bíró -, de hát ez a re dolgod, vidd őket, amerre akarod; csak már ne is lássuk a környékünkön a mihasznákat! Így hát együtt mentek tovább, a három testvér meg a királylány. Csakhamar beértek abba az erdőbe, ahol először találkoztak a rókával. Keményen tűzött a nap, de a lombok alatt kellemes hűvös volt. Azt mondta a legidősebb testvér:
– Telepedjünk le itt a kútnál, együnk-igyunk, pihenjünk! A királyfi beleegyezett, s ahogy beszélgetni kezdtek, oda se gondolt, csak leült a kút kávájára, mert nem gyanított semmi rosszat. Akkor a két bátyja hátulról belelökte a kútba. Fogták a királylányt, a lovat meg a madarat, és hazamentek az apjukhoz.
– Nemcsak az aranymadarat hozzuk ám! – dicsekedtek. – Megszereztük az aranylovat meg az aranykastélybeli királylányt is! Volt is nagy öröm a háznál! Hanem az aranyló nem akart enni, az aranymadár nem akart fütyülni, a királylány meg csak ült, ült és sírdogált. A legkisebbik testvérnek azonban nem történt semmi baja. A kút kiszáradt; ahogy belökték, puha mohára esett, s minden tagja ép maradt, de kimászni sehogyan sem tudott. Ám a hűséges róka most sem hagyta cserben. Beugrott hozzá a kútba, megszidta, amiért nem fogadta meg a tanácsát, s azt mondta:
– Mégse hagyhatlak itt; várj csak, kisegítlek a napvilágra. Meghagyta neki, hogy jól kapaszkodjék a farkába, s így aztán kihúzta.
– Hanem ezzel még nincs vége a veszedelemnek – mondta.

– A bátyáid nem voltak biztosak a halálodban, hát mindenfelé őrszemeket állítottak az erdőbe, és meghagyták nekik, öljenek meg, ha meglátnak. Éppen egy szegény ember üldögélt a közelükben az árokparton. A királyfi ruhát cserélt vele, és így szerencsésen bejutott az édesapja udvarába. Nem ismerte meg senki; de az aranymadár elkezdett fütyülni, az aranyló elkezdett enni, a világszép királylány pedig fölhagyott a sírással.
– Hát ezt meg mire véljem? – kérdezte a király.
– Nem tudom – felelte a királylány -, de eddig olyan szomorú voltam. most meg olyan vidám vagyok. Mintha megjött volna az igazi vőlegényem. És rendre elmondta a királynak, mi minden történt az úton, pedig a két idősebb testvér megfenyegette, hogy halálnak halálával hal meg, ha csak egy árva szót is elárul. Akkor a király összehivatta a kastély apraját-nagyját. Megjelent a legkisebb királyfi is, rongyos útszéli koldus képében. A királylány nyomban megismerte, és a nyakába borult. A két elvetemült testvért ott helyben elfogták és kivégezték, a legkisebbik királyfi pedig feleségül vette a világszép királylányt, és ő lett az öreg király egyetlen örököse. Hát szegény rókával mi lett? Telt-múlt az idő; egyszer a királyfi megint kiment az erdőbe vadászni. A sűrűben váratlanul elébe ugrott a róka.
– Neked mindened megvan, amit csak kívánhatsz – mondta -, de az én balsorsom csak nem akar véget érni, pedig kiválthatnál belőle! És megint kérve kérte, lője agyon, s vágja le a fejét meg a lábát. A királyfi végre ráállt a dologra. Amint megtette, a róka nyomban emberré változott, és ez az ember nem volt más, mint a világszép királylány testvére. Megszabadult a varázslattól, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
„Az aranymadár“ című mese a Grimm fivérek egyik klasszikus története, mely a testvéri hűségről, bátorságról és a jó tanácsok fontosságáról szól.
A mese a következő főbb elemeket tartalmazza
Kezdeti probléma: A királynak van egy aranyalmát termő fája, amiről éjjelente egy alma mindig eltűnik. A király megparancsolja fiainak, hogy derítsék ki, mi történik az almákkal.
Testvérek próbálkozása: A király három fia közül a két idősebb nem képes ébren maradni az éjszakai őrség alatt, ezért nem sikerül kideríteniük a tolvaj kilétét. A legkisebb fiú azonban ébren marad, és felfedezi, hogy egy aranymadár viszi el az almákat.
Kalandok: A legkisebb fiú elindul, hogy elkapja az aranymadarat, és útja során egy jószívű rókával találkozik, aki segít neki számos feladatban, miközben jó tanácsokkal látja el.
Jó tanácsok megszegése: A fiú többször megszegi a róka tanácsait, amiért majdnem meg is lakol, de a róka újra és újra kisegíti.
Szerelem és árulás: A fiú végül megszerzi az aranymadarat, az aranylovat és a világszép királylányt, de két testvére irigységből elárulja és egy kútba dobja. A hűséges róka ismét megmenti.
Jutalom és tanulság: A mese végén a legkisebb fiú visszakapja a királylányt, és boldogan élnek együtt. A róka kérésére a fiú megszabadítja őt egy átoktól, így kiderül, hogy a róka valójában a királylány testvére volt.
A mese fő témája a bátorság, a kitartás, a testvéri kapcsolatok bonyolultsága, valamint a bölcs tanácsok megfogadásának fontossága. Az aranymadár és a hozzá kapcsolódó kalandok azt mutatják be, hogy a valódi jutalom gyakran csak azok számára elérhető, akik képesek hűségesek maradni saját értékeikhez és azokhoz, akik segítik őket.
Grimm fivérek „Az aranymadár“ című meséjének története rendkívül gazdag szimbólumokban és tanulságokban, amelyeket különböző módokon lehet értelmezni.
Íme néhány lehetséges értelmezése
Hős útja és fejlődése: A mese központi eleme a legkisebb királyfi útja és megpróbáltatásai, amelyeket le kell küzdenie, hogy elérje céljait. A fiú útja a hősi fejlődés tipikus példájaként értelmezhető, amely során tanul, hibákat követ el, de végül sikerrel jár. Az akadályok és nehézségek legyőzése az élet egyetemes tanulságát közvetíti: a kitartás és a bátorság győzedelmeskedik.
Bölcsesség és intuíció: A rókával való találkozások azt jelzik, hogy a siker nemcsak az erőfeszítésektől, hanem a bölcsességtől és az intuíciótól is függ. A róka, mint a segítő szereplő, útmutatásával és bölcsességével segíti a királyfit. Azonban a fiúnak meg kell tanulnia, hogy bízzon a jó tanácsokban, és elkerülje a felszínes döntéseket.
Testvérféltékenység és családi konfliktusok: A mese a testvérek közötti féltékenységet és konfliktusokat is bemutatja. A legidősebb és a középső testvér mohósága és erkölcsi gyengesége végül romlásukat okozza. Ezzel szemben a legkisebb testvér jószívűsége és kitartása jutalmat nyer.
Jó és rossz cselekedetek következményei: A történet hangsúlyozza a cselekedetek következményeit. Az igazság és a méltányosság végül győzedelmeskedik, amikor a két idősebb testvér bűneik miatt bűnhődik, míg a legkisebb testvér, aki jóságos és tisztaszívű, elnyeri méltó jutalmát.
Állandó változás és megváltás: A róka története, aki az átok alól kiszabadulva emberré változik, a megváltás és a változás lehetőségét jelképezheti. A mese végső üzenete talán az, hogy mindannyian képesek vagyunk a megújulásra és a második esélyekre, ha a körülmények megfelelőek.
A mese komplexitása és a benne rejlő tanulságok mélyen rétegzettek, lehetőséget adva különböző kulturális vagy pszichológiai értelmezésekre is. Az olvasó saját kontextusa és nézőpontja alapján más-más tanulságokat vonhat le belőle.
A „Az aranymadár“ című mese a Grimm fivérek egyik klasszikus története, amely tele van gazdag szimbolikával és erkölcsi tanulságokkal. A történet középpontjában a legkisebb királyfi áll, aki testvérei kudarca után saját esélyt kap arra, hogy bebizonyítsa bátorságát és ügyességét, miközben egy varázslatos és veszélyes utazásra indul, hogy megtalálja és megszerezze a király által áhított aranymadarat.
Nyelvészeti szempontból a mese több érdekes vonást is mutat:
Személyiségfejlődés és próbák: A három testvér a mese elején ugyanolyan céllal indul útnak, de csak a legkisebb fiú képes teljesíteni a feladatokat. A próbák során a legkisebb fiú megmutatja erényeit, mint az alázat, tisztesség, és kitartás. Ezek a motívumok gyakoriak a népmesékben, ahol a legfiatalabb testvér a legkevésbé esélyes a sikerre, de mindenkit meglep a képességeivel.
Állatszimbólumok: A róka, amely segíti a legkisebb fiút, a ravaszság és a bölcsesség jelképe. A róka tanácsai és segítsége nélkül a királyfi valószínűleg kudarcot vallott volna feladatai során. Az állatok gyakran segítők vagy tanítók szerepét töltik be a mesékben.
Erkölcsi tanulságok: A mese számos erkölcsi tanulságot közvetít, például a meggondolatlan cselekvés (mint mikor a testvérek nem hallgatnak a róka tanácsára), a szerénység és a bátorság fontosságát, valamint az alázatot és a szolidaritást. A legkisebb testvér erényei végül meghozzák számára a sikert és a boldogságot.
Varázslat és átváltozás: A varázslat gyakori eleme a mesének, mely során tárgyak és élőlények különleges tulajdonságokat kapnak. Az aranymadár, aranyló, és az átváltozott róka szerepe azt jelzi, hogy a mesében a természetfeletti erők nagy hatással vannak a cselekmény alakulására.
Kontrasztok és ellentétek: A történetben számos kontraszt jelenik meg, úgymint a gazdagság és szegénység (ütött-kopott fogadó és fényes fogadó), bölcsesség és ostobaság (róka és a testvérek), valamint a jó és a rossz (a legkisebb testvér és az idősebb testvérek).
Ez a mese tipikusan hordozza a Grimm-mesék jegyeit, ahol a jól megérdemelt jutalom és a tanulságok összeolvadnak egy szórakoztató és tanulságos történetben, amit nemcsak gyermekek, hanem felnőttek is élvezhetnek.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
---|---|
Szám | KHM 57 |
Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 550 |
Fordítások | DE, EN, EL, DA, ES, PT, HU, IT, JA, NL, PL, RO, RU, TR, VI, ZH |
Björnsson olvashatósági mutatója | 42 |
Flesch-Reading-Ease Index | 18 |
Flesch–Kincaid Grade-Level | 12 |
Gunning Fog Index | 17.1 |
Coleman–Liau Index | 12 |
SMOG Index | 12 |
Automatizált olvashatósági Index | 8.3 |
Karakterek száma | 15.826 |
Betűk száma | 12.592 |
Mondatok száma | 208 |
Szavak száma | 2.494 |
Átlagos szavak mondatonként | 11,99 |
Több mint 6 betűs szavak | 749 |
A hosszú szavak százaléka | 30% |
A szótagok száma | 5.207 |
Átlagos szótagok szavanként | 2,09 |
Három szótagú szavak | 767 |
Százalékos szavak három szótaggal | 30.8% |