A furcsa hegedűs - Mese Grimm fivérek

Volt egyszer réges-régen egy csodálatos hegedűs. Szerte bolyongott a világon, és mindig egyes-egyedül járt. Hol erre gondolt, hol meg arra; vagy a felhők játékát nézte az égen, vagy a napsugarak táncát a folyó tükrén; sosem unatkozott mindig volt látnivalója. Vándorlása során egyszer egy rengeteg nagy erdőbe tévedt. Ki tudja, mióta bolyongott már magányosan a fák közt. A levelek közt csak nagy néha kéklett át az ég, a lomb olyan sűrű volt, hogy csak ritkán tűzött át rajta a napsugár. A hegedűsnek ide-oda kószáltak a gondolatai, hanem aztán végül mégiscsak elunta magát. „Ideje, hogy pajtást kerítsek magamnak“ – mondta. Fogta a hegedűjét, húzott egyet-kettőt a vonóval, s a húrokról egyszeriben olyan szép, csengő dallam szállt a magasba, hogy nincs az a fülemüle, amelyik gyönyörűségesebben tudna énekelni. A hang csapongva szárnyalt a rengetegben; édesen, ezüstösen szólt, majd epekedve, majd pedig vidáman. Egyszer csak megrebbent a bozót; egy farkas ügetett elő a sűrűből. „Igazán nem ilyen pajtás után kívánkoztam!“ – gondolta magában a hegedűs. A farkas odament hozzá, és megszólította:

– De szépen húzod, kedves mester! Szívesen eltanulnám tőled.

– Ha csak ez a kívánságod! – felelte a hegedűs. – Ha szót fogadsz, egykettőre ellesheted a titkát. De figyelmeztetlek rá: amit mondok neked, azt azonnal meg kell tenned, különben semmire sem mégy!

– Meglátod, nem lesz engedelmesebb tanítványod nálam! – fogadkozott a farkas, és a hegedűs nyomába szegődött. Mentek, mendegéltek, és a farkas már alig várta, hogy megkezdődjék a zenetanítás. A hegedűs azonban ügyet sem vetett rá, amíg egy terebélyes tölgyfához nem értek; akkor hirtelen visszafordult hozzá:

– Látod azt a repedést ennek a tölgynek a törzsén, farkas koma?

– Látom.

– No, ha meg akarsz tanulni hegedülni, dugd a két elülső lábodat a résbe! A farkas egy kicsit furcsállotta ugyan a dolgot, de nem mert ellenkezni, nehogy füstbe menjen a hegedűtanulás terve.

Felágaskodott, és beledugta a két mancsát a repedésbe. A hegedűs fölkapott a földről egy követ, s úgy beékelte vele az ordas lábát, hogy az moccanni sem tudott többé.

– Most aztán várj itt szépen, amíg visszajövök érted – mondta neki a hegedűs, és faképnél hagyta. Ment egy darabig, de megint csak nagyon egyedül érezte magát; azt gondolta:

„Nem jól van ez így; pajtást kell kerítenem magamnak.“

Álla alá szorította a hangszerét, és elkezdett hegedülni. Soha senki nem hallott még olyan gyönyörű muzsikát. Talán egy perc sem telt belé, elő is jött rá a fák közül egy róka. „Igazán nem ilyen pajtás után kívánkoztam!“ – mondta magában a hegedűs, és kedvetlenül leengedte a vonóját. A róka azonban odaóvakodott hozzá, félrefordította kissé a fejét, és esengve bámult rá a vörös képével.

– De szépen húzod, kedves mester! Szívesen eltanulnám tőled.

– Ha csak ez a kívánságod! De előre figyelmeztetlek rá: szót kell fogadnod, s amit mondok, azonnal meg kell tenned, különben semmire nem mégy! A róka elvigyorodott örömében.

– Meglátod, nem lesz engedelmesebb tanítványod nálam – ígérte. Elindultak, elöl a hegedűs, nyomában a róka. Mentek, mendegéltek, míg egy gyalogösvényhez nem értek. Kétoldalt nyurga mogyorósövény szegélyezte az utat. A hegedűs jobbról is, balról is földig hajtott egy-egy cserjét, s rájuk lépett, egyik lábával az egyikre, másikkal a másikra.

– No, róka koma, kezdődik a lecke – mondta a hegedűs. – Add csak ide a bal mancsodat! A róka már nyújtotta is készségesen; hogyne nyújtotta volna: előre örült neki, hamarosan milyen nagy művész lesz belőle, mennyi jércét tud majd terítékre csalni a muzsikájával! A hegedűs hozzákötötte róka koma bal lábát a bal oldali bokorhoz.

– Most add ide a jobbikat! – mondta. Adta a róka azt is, igaz ugyan, hogy már egy kicsit kevésbé szívesen, a hegedűs pedig odakötözte a jobb oldali mogyorófa legerősebb vesszejéhez. Megvizsgálta, elég szorosak-e a csomók, aztán elengedte a két bokrot. Az ágak suhogva csapódtak a magasba, és felrántották a rókát: ott lebegett, ott rugdalódzott ég és föld közt kifeszítve.

– Most aztán várj itt szépen, amíg visszajövök érted – mondta a hegedűs, és otthagyta. Ment megint egy darabig, de mintha nagy súllyal nehezedett volna a szívére a magányosság. „Hiába – gondolta -, pajtást kell kerítenem magamnak.“

És megint elkezdett hegedülni. Abban a pillanatban, hogy az erdő némaságába belecsendült a zene, előugrott a csalitból egy nyúl. „Nézd csak, egy nyuszi! – mondta a hegedűs. – Ilyen pajtást sem kívántam!“

A tapsifüles odaügetett elé.

– De szépen húzod, kedves mester! – szólt. – Szívesen eltanulnám tőled.

– Nem olyan ördöngös mesterség – felelte a hegedűs -, szófogadás dolga az egész. Mindent meg kell tenned, amit mondok neked, akkor viszed valamire.

– Meglátod, nem lesz nálam engedelmesebb tanítványod – bólogatott a nyúl, és a nyomába szegődött. Csakhamar kiértek egy tisztásra; sudár nyárfa állt a közepén. A hegedűs jó hosszú pányvát vett elő a zsebéből, egyik végét a nyúl nyakába hurkolta, a másikat a fa tövére kötötte.

– Kezdődik a lecke, nyulacska – mondta -, lássuk, mit tudsz! Először is szaladd körül hússzor ezt a nyárfát. A nyúl boldogan loholni kezdett a fa körül; örült neki, hogy ilyen könnyű dolog a hegedűtanulás. Körülfutotta hússzor a fát, hanem a pányva is rátekeredett hússzor a fa derekára. A szerencsétlen flótás fogva maradt; hiába húzta, hiába ráncigálta a kötelet, csak a nyaka fájdult belé.

– Most aztán várj itt szépen, amíg visszajövök érted – mondta a hegedűs, és ment tovább az erdőben. Közben a pórul járt farkas addig kapálódzott, addig rágta-marta a követ, míg végül is kirántotta a mancsát, és nagy nehezen kiszabadult a résből. Dühtől tajtékozva vetette magát a hegedűs után; megfogadta magában, hogy ha utoléri, irgalmatlanul széttépi. A róka még mindig ott rúgkapált a gyalogösvény fölött. Meglátta a farkast, elkezdett torkaszakadtából ordítani:

– Farkas testvér, gyere, segíts rajtam, rászedett a hegedűs! A farkas lehajlította a bokrokat, elrágta a kötelet, és megszabadította a rókát. Most már ketten loholtak a hegedűs után. Ahogy a nyomát szimatolva ügettek, ráakadtak a kikötött nyúlra.

– Hát teveled mi történt? – kérdezte a farkas.

– Jaj, farkas gazda, könyörgök, szabadíts meg, rászedett a hegedűs! – siránkozott a nyúl. Most az egyszer sem a farkasnak, sem a rókának nem jutott eszébe, hogy nyúlpecsenyét egyék. Eloldozták az ijedt tapsifülest, és most már hármasban vetették magukat a közös ellenség után. A hegedűs pedig, ahogy ment, mendegélt az erdőben, megint nagyon magányosnak érezte magát; megállt egy terebélyes bükkfa alatt, álla alá szorította a hangszerét, és muzsikálni kezdett. Soha még ilyen szép hangokat nem csalt elő a húrokból a vonója; benne volt ebben a hegedűszóban a szíve minden szomorúsága. Egy szegény favágó dolgozott nem messze az erdőben. Meghallotta a muzsikát; s abban a pillanatban, ahogy meghallotta, akár tetszett neki, akár nem, abba kellett hagynia a munkáját, és el kellett indulnia arrafelé, ahonnét a csodálatos zeneszó hívogatta. Vállára vette a fejszét, s ment, ment a fák és bokrok közt, hajlítgatta sorra az ágakat, hárítgatta maga elől a vesszőket, alig várta, hogy odaérjen a hegedűshöz, és közvetlen közelből hallgathassa a muzsikálást. A hegedűs, amint meglátta, nagyon megörült, s azt gondolta:

„Végre igazi jó pajtást találtam! Embert kerestem én, nem állatokat!“

Eddig is szépen játszott, de most örömében olyan kedvesen, olyan gyönyörűségesen zendített rá, hogy a szegény favágó csak hallgatta ámultan, mintha elvarázsolták volna. „Sosem hittem volna, hogy ilyen tündéri zeneszó is lehet a földön!“ – gondolta. Éppen ekkor ért oda a farkas, a róka meg a nyúl. A favágó nyomban látta rajtuk, hogy valami rosszban törik a fejüket. Fölemelte villogó fejszéjét, s odaállt hatalmasan, elszántan a hegedűs elé, mintha azt mondaná:

– Vigyázzatok, mert aki hozzá mer nyúlni, annak velem gyűlik meg a baja! Az állatoknak egyszeriben inukba szállt a bátorságuk, és hanyatt-homlok bemenekültek a sűrűbe. A hegedűs pedig csak játszott, játszott, gyönyörködtette a szegény favágót varázslatos dallamaival. Aztán búcsút intett neki, és eltűnt az erdőben.

Facebook

Whatsapp

Messenger Telegram

Olvass el egy 5 perces mesét

A róka meg a macska

A csillagtallérok

Szalmaszál, parázs és babszem

Tanulj nyelveket. Koppints duplán egy szóra.Tanulj nyelveket kontextusban a Childstories.org és a Deepl.com segítségével.

Információk tudományos elemzéshez