Olvasási idő: 18 percek
Hajdanában réges-régen, hetedhét országon túl élt egyszer egy király. Tizenkét lánya volt, egyik szebb a másiknál; bőrük, mint a friss hó, arcuk, mint a nyári alma, termetük meg sudár, mint a nádszál.
Volt egy nagy közös hálóterem a királyi palotában, abban állt egymás mellett az ágyuk, szép sorjában mind a tizenkettő. Este, mikor lefeküdtek, a király rájuk zárta az ajtót, és a kulcsot jól eltette a zsebébe; a lányok mégis minden áldott reggelre széttáncolták a cipőjüket.
Hogy hogyan és mint, annak senki nem volt a megmondhatója.
A király sokáig töprengett, miképpen juthatna a titok nyomára. Végül sem talált jobb megoldást, mint hogy kidoboltatta az országban, hogy aki nyomára jut, hol táncolnak éjszakánként a lányai, feleséget választhat közülük magának, és holta után a királyságot is megkaphatja.
Hanem aki jelentkezik a próbára, és három nap, három éjjel sem sikerül megfejtenie a titkot, az halál fia.
Csakhamar elő is állt egy királyfi, hogy ő minden kockázatot vállal. Nagy tisztességgel fogadták az udvarban, estig minden jóval tartották, aztán mikor a nap leáldozott, bevezették a hálóhelyére. Amolyan kis előszobaféle volt ez, innét nyílt a lányok hálóterme; azért vetették meg ide a királyfi ágyát, hogy beláthasson a lányokhoz, kileshesse, hová mennek, hol táncolnak éjszaka.
Mielőtt a királyfi lefeküdt, a legidősebbik királylány bevitt neki egy kupa bort, megkínálta vele, illendően megvárta, míg az ifjú iszik egy-két kortyot, aztán magára hagyta.
A királyfi jól kinyitotta a szemét, olyan éberen figyelt a sötétségben, hogy az erdei hiúz sem lesheti különben a zsákmányt. Hanem egy idő múlva elbágyadt, elnehezedett a feje, és mintha ólommá vált volna a pillája. Végigdőlt az ágyán, és elaludt.
Mikor aztán reggel felébredt, nyomban látta, hogy a lányok megint táncolni voltak az éjjel, mert minden cipellőnek lyukas volt a talpa.
Így történt ez a második meg a harmadik éjszakán is. Negyednap aztán irgalom nélkül lenyakazták a királyfit. Utána még sok kérő jelentkezett a próbára, de mindegyiknek ráment az élete.
Történt akkoriban, hogy egy szegény kiszolgált katona, aki a sok sebe miatt már alkalmatlan lett a tábori életre, éppen úton volt a király fővárosa felé, hogy ott valamilyen csendes, könnyű munkát keressen magának. Találkozott egy öregasszonnyal, szóba elegyedtek, meghányták-vetették a világ sorát; aztán egy keresztútnál az anyóka megállt, azt mondta:
– Én erre letérek. Hát te hová tartasz, mi a szándékod?
– Magam sem tudom – szólt a katona, és vállat vont. És csak úgy tréfából hozzátette: – Kedvem volna kitalálni, hol táncolják szét a király lányai éjszakánként a cipellőjüket. Bezzeg akkor nem volna többé semmi gondom, királykodhatnám életem fogytáig!
– Nem is olyan nehéz dolog – mondta az öregasszony. – Nem kell ahhoz semmi egyéb, csak ennyi: ne idd meg a bort, amivel este a királykisasszonyok megkínálnak, aztán tégy úgy, mintha aludnál, de azért jól figyelj mindenre. A többihez aztán már megvan a magadhoz való eszed.
Egy köpönyeget szedett elő a kosarából, és átnyújtotta a katonának.
– Ha ezt a köpönyeget magadra veszed, egyszeriben láthatatlanná válsz, és a tizenkét lány után lopakodhatol.
Azzal eltipegett az általúton, s egykettőre eltűnt a katona szeme elől. A kiszolgált vitéz meg fontolóra vette a dolgot.
„Én már úgysem sokat veszthetek!“ – gondolta, és másnap jelentkezett kérőnek a királynál.
Jól fogadták őt is, akárcsak leánykérő elődeit. Felöltöztették pompás ruhába, estélig szép szóval tartották, aztán mikor a nap lebukott, bevezették a kis előszobába.
Éppen nekikészült a vetkőzésnek, amikor nagy nyájasan bement hozzá a legidősebbik királykisasszony.
– Egy kis bort hoztam, idd meg az egészségünkre!
A fortélyos katona azonban már előre számított a dologra. Mielőtt bevezették a hálóhelyére, ügyesen egy szivacsot kötözött az álla alá; most aztán mind abba öntötte a bort, egy csöpp nem sok, annyit sem ivott belőle. Hamarosan lefeküdt, hevert egy darabig a hátán, majd mint akit elnyomott az álom, horkolni kezdett. A királylányok jót kacagtak rajta.
– Ez is megkímélhette volna az életét! – mondta a legnagyobbik. Fölkeltek, szekrényt-ládát kinyitottak, pompás ruhákat vettek elő, a tükör elé ültek, szépítgették magukat, tipegtek-topogtak, örültek előre a táncnak.
– Ti csak vigadoztok, de én valahogy olyan furcsán érzem magam; meglátjátok, valami baj ér minket – szólt a legkisebbik.
– Te kis dunnalúd, mindig riadozol – mondta a legidősebb. – Elfelejted, hány királyfi vigyázott már ránk hiába? Ennek a katonának még csak álomitalt sem kellett volna adnom; úgysem ébredne föl a mihaszna.
Mikor elkészültek, még egyszer megnézték a katonát, de az jól becsukta a szemét, és meg se moccant, úgy tett, mintha aludnék, akár a bunda. A lányok egészen megnyugodtak, ahogy ezt látták. A legidősebb odament az ágyához, és megkopogtatta. Abban a pillanatban megnyílott a föld, és az ágy elsüllyedt. Mély üreg nyílt a helyén. A lányok egymás után leereszkedtek az üregbe, és elindultak szaporán lefelé egy föld alatti lépcsőn, elöl a legidősebbik, utána sorban a többi.
A katona végignézte a dolgot; nem sokat tétovázott, nyakába kerítette a köpönyeget, és a legkisebbik királylány után surrant.
A lépcső közepén járhattak, mikor véletlenül ráhágott a királylány szoknyájára.
– Jaj, ki kapaszkodott a ruhámba?! – sikoltott fel ijedten a királykisasszony.
– Ugyan ne légy már olyan együgyű – szólt rá a legidősebb nénje -, biztosan valami kampósszögbe akadtál.
Csakhamar mindannyian leértek a lépcsőn. A katona csak ámult-bámult, mert olyan gyönyörű fasorba jutottak, amilyet ő még életében sosem látott. Színezüstből volt a fák levele; csillogtak-villogtak, ahogy a könnyű kis fuvalom mozgatta őket.
„Nem árt, ha valami emléket viszek innét, ki tudja, mire lesz még az jó!“ – gondolta a katona.
Odalépett az egyik fához, és letört róla egy ágat.
Abban a pillanatban nagyot kondult a fa, mint az öreg harang. A legkisebbik királylány megint felkiáltott:
– Itt valami nincs rendjén! Hallottátok ezt a kondulást?
– Ugyan ne ijedezzél – nyugtatta meg a legidősebbik nénje -, nyilván a királyfiak kastélyában húzták meg a nagyharangot; örvendeznek a jövetelünknek, azért harangoznak.
Továbbmentek, befordultak egy másik fasorba. Az még sokkal szebb, sokkal ragyogóbb volt, aranylevelek remegtek a fákon a szelíd fuvallatban. A katona ott is letört egy gallyat emlékül, s ez a fa is kondult egyet de még szebben, még tisztább hangon, mint az ezüst fasorban.
A legkisebbik királykisasszony összerezzent, halkan felsikoltott, riadtan tekintgetett jobbra-balra, de hát senkit sem láthatott, mert a katonát eltüntette a varázsköpönyeg. A nénje meg ismét összeszidta, hogy mindig csak rémüldözik, pedig tudhatná, hogy a királyfiak harangoznak örömükben.
Mikor a harmadik fasorba értek, a katona egy percre egészen elhűlt az ámulattól, mert még csak elképzelni sem tudott volna soha olyat, ami itt tárult eléje. Gyémántból volt a fák lombja, s a levelek úgy tündököltek, hogy belekáprázott az ember szeme.
Itt is minden úgy történt, mint az ezüst meg az arany fasorban: a katona letört egy ágat emlékül, a fa kondult egyet, a legkisebbik királykisasszony felsikoltott ijedtében a legidősebb nénje pedig megnyugtatta, hogy csak a királyfiak kastélyának a harangja szól.
A gyémánt fasor egyenesen egy tóhoz vezetett. Tizenkét csónak ringott a vízen. Mindegyikben egy nyalka királyfi ült: a tizenkét királykisasszonyt várták.
Mindegyik lány beszállt egy-egy csónakba. Mikor már mind elhelyezkedtek, a katona is beült láthatatlanul a tizenkettedikbe a legkisebbik királylány mellé.
Mikor a tó közepén jártak, egyszer csak azt mondta a királyfi:
– Nem tudom, mi ez, de ma olyan nehéz ez a csónak! Teljes erőmből húzom az evezőt, mégis alig haladunk! Mintha valami terhet vonszolnánk.
– Biztosan a nagy meleg miatt van – felelte a királykisasszony. – Engem is úgy fojtogat a hőség.
Szép fényes kastély állt a túlparton, víg muzsika szállt belőle, trombitaszó, dobszó. Kikötöttek, bementek a kastélyba, és táncba fogtak, ki-ki a párjával.
Velük ropta a katona is, csakhogy láthatatlanul.
Egyszer az egyik lány megszomjazott, inni kért. A királyfi, aki a párja volt, egy teli boroskelyhet nyújtott oda neki. Hanem a katona ott termett, s mind egy cseppig kiitta a bort. A lány nem tudta mire vélni a dolgot, egy kicsit elcsodálkozott rajta, de azért csak tovább táncolt.
Mikor a katona a legkisebbik királykisasszony kelyhéből is kihörpintette a bort, egy kis riadalom támadt, mert a leány felsikoltott, és váltig hangoztatta: itt valami nincs rendjén, ő már egész este olyan furcsán érzi magát, még utóbb valami baj éri őket. A legidősebb nénje azonban most is csak összeszidta.
– Ne adjatok rá – mondta -, ez a kis ostoba mindig riadozik!
Hajnali háromig állt a tánc; akkorra mind kilyukadtak a cipellők, abba kellett hagyni. A királyfiak visszavitték a lányokat a tavon át. A katona most az első csónakba szállt, a legidősebbik királykisasszony mellé. A parton a lányok búcsút vettek a királyfiaktól, és megígérték, hogy másnap éjjel újra eljönnek.
Ahogy a lépcsőhöz értek, a katona előreszaladt, és befeküdt az ágyába. Mire a lányok lassan, fáradtan fölvánszorogtak, ő már javában húzta a lóbőrt, úgy hortyogott, hogy már messziről meghallották.
– Ettől ugyan békén lehetünk – mondták.
Azzal levetették s elrakták a szép ruhájukat, a széttáncolt cipellőket meg az ágy végébe rakták, és lefeküdtek.
Másnap a katona nem szólt egy kukkot sem, mert még egyszer végig akarta nézni ezt a csodálatos dolgot. A második éjszaka is velük tartott. Akkor is úgy történt minden, mint az első alkalommal: táncoltak, míg szét nem táncolták a cipőjüket.
S így volt a harmadik éjszakán is. De akkor a katona emlékül egy kelyhet is elhozott magával.
Reggel a király hívatta a katonát.
– Elmúlt a három éjszaka; halljuk, meg tudsz-e felelni a föltett kérdésre.
– Tüstént, uram királyom – mondta a katona -, csak magamhoz veszem a bizonyságaimat.
Beszaladt a kis előszobába, kivette a párnája alól az ezüstágat, aranyágat, gyémántágat meg az aranykelyhet. A lányok majd a szemüket kinézték, úgy lesték, mit művel; a katona azonban ügyes volt, hátat fordított a lányoknak, úgy rejtette a kabátja alá a kincseit.
Visszament a trónterembe; a tizenkét királykisasszony meg az ajtó mögött lapult és hallgatódzott.
– Mondd meg hát, hol táncolják szét a lányaim éjszakánként a cipőjüket – kérdezte a király.
– Egy föld alatti kastélyban – felelte a katona -, ott mulatnak tizenkét királyfival.
Azzal elmondta, hol járt, mit látott, és kirakta a király asztalára a bizonyítékait: az ezüstágat, az aranyágat, a gyémántágat meg a kelyhet.
A király erre behívatta a lányait.
– Feleljetek nekem: igazat szólt-e ez a katona? – kérdezte.
Azok látták, hogy leleplezték őket; s úgyis hiába tagadnának; bevallottak hát mindent töredelmesen.
A király a katonához fordult:
– Megtetted, amire vállalkoztál; én is megtartom, amit ígértem. Itt a tizenkét leányom, melyiket akarod feleségül?
– Nem vagyok már mai legény – sodort egyet a katona a bajuszán -, a legidősebbik illik hozzám a legjobban.
Még aznap megülték a lakodalmat, és a király örökösévé fogadta a katonát.
Facebook 
Whatsapp 
Messenger 
Telegram
Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
„A széttáncolt cipellők“ egy klasszikus Grimm mese, amelyben egy király aggódik amiatt, hogy tizenkét lánya minden éjszaka széttáncolja a cipőjét, de senki sem tudja megmagyarázni, hogyan történhet ez. A király ígéretet tesz, hogy aki kideríti a titkot, az egyik lányát adja feleségül és az örökösévé fogadja. Sok királyfi próbálkozik a rejtély megfejtésével, de mind elbuknak, és az életükkel fizetnek.
Egy nap egy szegény katona, aki már nem alkalmas a harctéri életre, találkozik egy öregasszonnyal, aki segít neki.
Az öregasszony tanácsokkal látja el: ne igya meg a bort, amit a királylányok kínálnak, és ad neki egy láthatatlanná tevő köpenyt. A katona követi a lányokat egy varázslatos föld alatti világba, ahol felfedi titkuk: minden éjjel egy mágikus kastélyban táncolnak tizenkét királyfival.
A katona bizonyítékokat gyűjt, és miután a három éjszaka letelik, bemutatja azokat a királynak: ezüst, arany és gyémántágakat, valamint egy arany kelyhet. A lányok kénytelenek bevallani az igazat. A király betartja ígéretét, és a katona, aki a legidősebb királylányt választja, feleségül veszi őt, és a király örökösévé válik.
A mese tanulsága, hogy a kitartás és az okosság meghozza jutalmát, és a látszólag lehetetlen rejtélyek is megfejthetők, ha valaki okosan cselekszik és nem fél kockázatot vállalni.
„A széttáncolt cipellők“ című mese, amelyet a Grimm fivérek gyűjtöttek össze, gazdag értelmezési lehetőségeket kínál. A történet több rétegű, és különböző aspektusokból vizsgálva más-más jelentéseket hordozhat:
Titkok és rejtélyek: A mese középpontjában a titok áll, amelyet a királyfiak próbálnak megfejteni. Ez a rejtélyesség vonzóvá teszi a történetet, hiszen az olvasó (vagy hallgató) is részese lesz a titok feltárásának. Az emberek sokszor vágynak a rejtélyek megoldására, és ez a történet is azt mutatja, hogy a kitartás és a ravaszság meghozza a gyümölcsét.
Találékonyság és bátorság: A kiszolgált katona okossága és bátorsága példaként szolgál arra, hogy az életben nem mindig az erő vagy a gazdagság a legfontosabb tulajdonság, hanem a találékonyság és a bátorság. Az öregasszony tanácsát követve a katona sikeresen megoldja a lányok titkát, ezzel megmentve az életét és elnyerve jutalmát.
Szabadság és korlátozás: A királylányok éjszakai táncai talán a szabadság iránti vágyukat jelzik, hiszen nappal szigorú szabályok között élnek a palotában. Az éjszakai tánc egyfajta lázadás is lehet az apjuk által felállított korlátok ellen. Az, hogy végül felfedik a titkukat, rámutat arra, hogy egyensúlyt kell találni a kötelességek és a személyes vágyak között.
A próbatételek értéke: A mese azt is tanítja, hogy az értékes dolgokért meg kell küzdeni. A katona nemcsak ügyes, hanem hajlandó is kockázatot vállalni a céljáért. Ez a fajta hozzáállás az élet bármely területén hasznos lehet, legyen szó munkáról, szerelemről vagy önmegvalósításról.
Hatalmi és társadalmi viszonyok: A mese társadalmi viszonyokat is tükröz, ahol a király dönt a lányai sorsáról, és ahol a rang és vagyon gyakran meghatározza a kapcsolatok kimenetelét. Azonban a történet vége azt sugallja, hogy az igaz értékek – mint a szeretet és a tisztesség – felülírhatják a társadalmi konvenciókat.
Ezek az értelmezések természetesen nem kizárólagosak, és a mese olvasói vagy hallgatói további jelentéseket is felfedezhetnek benne, attól függően, hogy milyen szemszögből közelítik meg a történetet.
A Grimm fivérek „A széttáncolt cipellők“ című meséjének nyelvészeti elemzése során számos érdekességet fedezhetünk fel. A mese stílusa a klasszikus népmesék jellemzőit mutatja; a szöveg tele van archaikus kifejezésekkel és fordulatokkal, amelyek segítenek megőrizni a történet időtlen hangulatát és hitelesen közvetítik a mese világát.
Az elbeszélés nyelve egyszerű, de gazdag díszítő elemekben, mint például a hasonlatok (például „bőrük, mint a friss hó”), ami színesebbé teszi a karakterek és a környezet leírását. Az ismétlődések és párhuzamok, mint a három éjszaka próbája, a mesék világának egyik tipikus stíluseleme, ami elősegíti a történet emlékezetességét és ritmusosságát.
A mese tipikus hármas szerkezetű, ami a népmesék gyakori motívuma: három próbálkozás, három különböző fasor stb. , ami a hagyományos mesei logika része.
A szöveg gyakran használ közvetlen megszólításokat és párbeszédeket, amelyek közelebb hozzák az olvasóhoz a szereplőket és az eseményeket. Az ilyen párbeszédes megoldások élénkítik a narratívát és emberközelibbé teszik a történetet.
A nyelv részletesen kidolgozott képekkel dolgozik, amik a varázslatos világ megjelenítését szolgálják, és az olvasót a mesebeli világba vezetik. A képzelet gazdag használata segít megteremteni a mese hangulatát, és megerősíti a csodás elemek jelenlétét a történetben.
Összességében a mese szövege stilárisan és nyelvezetében is a népmesék világát idézi, megragadva azok minden varázsát és bölcsességét, miközben tanító jellegével és erkölcsi tanulságával hat az olvasóra.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 133 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 306 |
| Fordítások | EN, ZH, ES, FR, RU, UA, CZ, PT, JA, DE, VI, TR, IT, PL, NL, EL, DA, BE, BG, ET, SK, SL, SR, NO, LT |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 45,4 |
| Karakterek száma | 11.087 |
| Betűk száma | 8.952 |
| Mondatok száma | 128 |
| Szavak száma | 1.660 |
| Átlagos szavak mondatonként | 12,97 |
| Több mint 6 betűs szavak | 538 |
| A hosszú szavak százaléka | 32,4% |
| Típus-token arány (TTR) | 0,495 |
| Mozgóátlagos típus-token arány (MATTR) | 0,843 |
| Szöveges lexikai diverzitás mértéke (MTLD) | 171,9 |
| Hapax legomena | 627 |
| Átlagos szóhossz | 5,40 |
| Mondathossz mediánja | 11,0 |
| Mondathossz 90. percentilise | 23,3 |
| Közvetlen beszéd aránya | 0,9% |
| Mondatkomplexitás | 2,25 |
| Kötőelemek | 59 |
| Referenciális kohézió | 0,006 |
| Szereplő-/névjelöltek | nincs |
| Szereplők együtt-előfordulási hálózata | nincs |
| Motívum-/címkejelöltek | Grimm fivérek |
