Olvasási idő: 13 percek
Élt egyszer egy király; annak a legkisebbik lánya olyan szép volt, hogy még a nap is elcsodálkozott, ha rásütött, pedig az már látott egyet-mást, mióta fent jár az égen. A királyi palotától nem messze egy rengeteg nagy erdő sötétlett; sűrű lombos kerek hársfák álltak a szélén, a legvénebb, legterebélyesebb hársfa alatt pedig volt egy kút. Ha nagyon meleg volt, a királylány kisétált az erdőszélre leült a kút kávájára, úgy pihent a mélyből áradó hűvösségben. Volt úgy, hogy elunta magát; ilyenkor fogta az aranygolyócskáját, földobta meg elkapta, ez volt a legkedvesebb játéka.
Történt egyszer, egy szép nyári napon, hogy amint így játszadozott, túl magasra találta dobni a golyót; nem tudta elkapni, a fényes aranygömb leesett a földre legurult a kis lejtőn, be egy lyukba, azon át a kútba. A királylány már csak a loccsanását hallotta, ahogy elmerült a vízben. Ijedten hajolt át a káván, de hiába: a kút olyan mély volt, le se lehetett látni a fenekére. Egy ideig csak nézett, nézett a fekete semmibe, aztán nagy búsan leült egy kőpadra, szeméből kibuggyant a könny, egyre hangosabban sírt-rítt, sehogyan sem tudott megvigasztalódni. Hát ahogy ott sírdogál, egyszer csak azt mondja valaki:
– Mit búslakodol, szép királykisasszony? Olyan keservesen zokogsz, a kőszikla is meglágyulna tőle! A királylány körülnézett, kereste honnét jő a hang, de senkit nem látott. Hanem amint így kémlelődik, észreveszi, hogy egy csúnya, kövér béka mászik ki a kút repedezett kövei közül.
– Csak nem te szólítottál meg, öreg sárdagasztó? – kérdezte csodálkozva.
– De bizony én! – felelte a béka. – Azt tudakoltam, milyen bánat nyomja a szívedet.
– Úgyse tudsz te azon segíteni! – sóhajtotta a királylány. – Beleesett az aranygolyócskám a kútba, azt siratom.
– No, csak csendesedjél; inkább azt mondd meg, mit adnál nekem, ha visszahoznám a játékodat.
– Amit csak akarsz: királyi ruhámat, gyöngyömet-gyémántomat, még az aranykoronát is a fejemről!
– Nem kell nekem sem a ruhád, sem gyöngyöd-gyémántod, sem az aranykorona a fejedről. Csak egyet kívánok: hadd legyek a játszópajtásod; ültess asztalodhoz, etess tányérodból, itass poharadból, altass az ágyadban; ha ezt megígéred, leszállok a kútba, fölhozom az aranygolyócskádat.
– Mind megteszem, amit kívánsz, csak hozd vissza a golyómat! – mondta örvendezve a királylány magában azonban ezt gondolta: „Ugyan mit fecseg ez a buta béka! Csak nem képzeli komolyan a dolgot? Hogy lehetne pajtásom, ha egyszer odalent kuruttyol a vízben?“
A béka pedig, amint az ígéretet megkapta, lebukott a kútba, s alighogy a királylány a gondolata végére ért, máris előbukkant; szájában az arany-golyóval; odatotyogott vele a gyepre, és a lány elé gurította: Annak nagyot dobbant a szíve az örömtől, amint kedves játékát viszontlátta; fölkapta, és elszaladt vele, ügyet se vetett többet a békára. Az nagy brekegéssel kiáltott utána:
– Várj csak! Várj csak! Vegyél az öledbe; én nem tudok olyan gyorsan futni, mint te! De hiába hajtogatta, ahogy a torkán kifért, hogy „Kvakk! Kvakk!“ meg „Várj csak! Várj csak!“ – a királylány dehogyis várta meg, örült, hogy megszabadult tőle. Attól fogva, hogy hazaért, eszébe sem jutott többé a csúnya jószág. Hanem másnap, mikor éppen ebédnél ültek, és a királykisasszony jóízűen falatozgatott az aranytányérjából, egyszerre csak valami furcsa placcsogás hallatszott odakint a márványlépcsőn, pliccs-placcs, pliccs-placcs, aztán – egypercnyi csend után – kopogtattak az ebédlőterem ajtaján, és valaki azt kiáltotta:
– Kis királylány nyiss ajtót!
– Neked szólnak – mondta a király -, eredj, lányom, nézd meg, ki az.
A királylány nem szívesen mozdult a helyéről, de hát az édesapjának nem mondhatott ellent. Kinyitotta egyarasznyira az ajtót, de nyomban be is csapta, és halotthalványan szaladt vissza az asztal mellé.
– Mi az, édes lányom? – kérdezte a király. – Mitől ijedtél meg annyira? Talán egy óriás van odakünn, és el akar rabolni?
– Jaj, dehogy, édesapám – felelte a királylány -, nem óriás az, csak egy rusnya béka.
– És mit akar tőled az a béka? Mit tehetett mást a királykisasszony? Elmondott mindent töviről hegyire: hogy hogyan vesztette el az aranygolyóját, meg hogy mit ígért érte cserébe a békának. Mire végére ért a történetnek, a szeme tele lett könnyel, és úgy rebegte:
– Jaj, ha én ezt tudtam volna! De sosem gondoltam, hogy kibúvik a kútból, és utánam jön! Akkor a béka megint kopogtatott, és másodszor is bekiáltott:
Kis királylány,
nyiss ajtót! Elfeledted,
mit ígértél
tegnap künn a kút vizénél? Kis királylány,
nyiss ajtót! Én vagyok itt,
nem hallod?
Hogyne hallotta volna szegény! Hiszen éppen az volt a baja, hogy hallotta. Hát még mikor az édesapja ráparancsolt:
– Amit megígértél, meg is kell tartanod! Menj, és engedd be! A királylány ajtót nyitott, a béka meg nyomban beugrott, és a lány nyomában egészen a székéig placcsogott. Ott leült és rákiáltott:
– Végy föl magad mellé! A királykisasszony tétovázott, de a király megint rászólt:
– Ígéret szép szó ha megtartják, úgy jó! Erre aztán, bárhogy utálkozott mit tehetett? – fölvette. Hanem a béka nem érte be ennyivel: a székről fölkívánkozott az asztalra, mikor pedig az asztalon ült, így szólt:
– Told közelebb a tányérodat, hogy egy tálból ehessünk, ahogy megígérted. Azzal jóízűen nekilátott a falatozásnak, nem sokat törődött vele, mit szól hozzá a királylány.
Evett a tányérjából, ivott a poharából, s mikor már jóllakott, azt mondta:
– Ettem-ittam eleget, most aztán pihennék egyet. Vigyél a szobádba, vesd meg nekem a selyemágyad, hadd aludjam. A királylány sírva fakadt; úgy irtózott ettől a hideg békától, hozzá sem mert nyúlni, és most belefektesse a szép habos ágyba! A király azonban haragosan ráncolta a homlokát:
– Ha a bajban jó volt, ne vesd meg a baj múltán sem! Szegény kis királylány megfogta két ujjával a békát, fölvitte a szobájába, és letette a sarokba. Igen ám, de a béka megszólalt:
– Én is olyan kényelmesen akarok aludni, ahogyan ti alusztok, jó puha ágyban, nem itt a sarokban. Erre a királylány kénytelen-kelletlen felemelte a békát, és akárhogy is irtózott tőle, ágyába fektette.
– Nesze rusnya jószág! De most aztán nyugton maradj! A béka befeküdt a szép fehér selyemágyba. S abban a szempillantásban híre-nyoma se volt többé békának; a királykisasszony egy takaros, szép szemű, mosolygó királyfit látott maga előtt.
– Egy gonosz boszorkány békává varázsolt; te vagy az egyetlen a világon aki megszabadíthatott a varázslattól – mondta. – Most aztán felelj: állod-e, amit ígértél, elfogadsz-e pajtásodnak; nem is pajtásodnak, de hites társadnak? A királylány igent mondott. Még aznap este megtartották a lakodalmat, és úgy határoztak, hogy másnap hazatérnek a királyfi országába. Ahogy a nap fölkelt, fényes nyolclovas hintó gördült a palota elé, mind a nyolc ló habfehér, arany a szerszámjuk, strucctollas csótár a fejükön; hátul a hágcsón pedig ott állt a királyfi szolgája, a hűséges Henrik. Ez a derék szolga úgy elbúsult, mikor a boszorkány békává varázsolta a gazdáját, hogy hármas vaspántot kellett a szíve köré kovácsoltatnia, nehogy szétrepedjen bánatában. A hintó előállt, a hűséges Henrik besegítette az ifjú párt, aztán visszakapaszkodott a hágcsóra, onnét tekingetett széjjel a vidéken, s közben halkan fütyörészett, mert hát azt sem tudta, hová legyen örömében, amiért a gazdája megszabadult a varázslatból. Amint így mennek, egyszerre csak reccsenés hallik, mintha kettéroppant volna valami. A királyfi hátrakiáltott:
Tengely törik, rúd szakad tán? A hűséges Henrik meg azt felelte:
Egyiknek sincs baja, gazdám;
csak a szívem pántja pattan:bánatomban rávonattam,
mikor a kút vizében
béka voltál a mélyben.
Még kétszer hallották útközben a reccsenést. A királyfi mind a kétszer azt hitte, a kocsival történt valami baj. Pedig csak a vaspántok pattantak le a hűséges Henrik szívéről.
Facebook 
Whatsapp 
Messenger 
Telegram
Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
A „Békakirály és Vashenrik“ a Grimm fivérek egyik legismertebb meséje. A történet középpontjában egy fiatal királylány és egy elátkozott királyfi áll, akik végül megtalálják egymást. A mesében a királylány elveszíti az aranygolyócskáját egy erdei kútba, és egy béka ajánlja fel a segítségét azzal a feltétellel, hogy cserébe a lánynak barátként kell bánnia vele. A királylány eleinte vonakodik betartani ígéretét, de végül beleegyezik, hogy a békával egyen és aludjon. Amikor ez bekövetkezik, a béka visszaváltozik királyfivá – hiszen egy gonosz boszorkány varázslata tette őt békává.
A történet hűségről és az ígéretek betartásáról szól, amire a király is emlékezteti a lányát. Továbbá, a mese tanulsága, hogy nem szabad felszínesen ítélkezni, hiszen a béka valójában egy elvarázsolt herceg. A pozitív végkifejlet a királyfi megszabadulásával és a királylányjal való egybekeléssel teljesedik ki, ahogy a boldogság kerékkötője, Vashenrik is megszabadul a szívét körülölelő bánat pántjaitól, mikor elgurulnak az esküvői hintóval.
„A Békakirály és Vashenrik“ című mese a Grimm testvérektől sokféleképpen értelmezhető, ahogyan azt sok mesével kapcsolatban is megfigyelhetjük.
Íme néhány lehetséges értelmezés
A fogadalmak és ígéretek betartása: A királykisasszony ígéretet tesz a békának, hogy ha visszaszerzi az aranygolyóját, akkor barátjává fogadja. Az ígéretek megtartása a történet központi eleme, hiszen a másoknak tett fogadalmak iránti tisztelet életünk meghatározó részévé kell váljon.
Az előítéletek legyőzése: Az elején a királykisasszony visszataszítónak találja a békát, de ahogy a történet kibontakozik, kiderül, hogy a béka valójában egy elátkozott herceg. Ez azt az üzenetet hordozza, hogy ne ítéljünk meg valakit csak a külső alapján, hiszen a valódi értékek nem mindig szembetűnőek.
A belső átalakulás: A béka herceggé változása azt is szimbolizálhatja, hogy a belső tulajdonságaink, mint a kedvesség, a hűség és a bátorság, segíthetnek a legnehezebb helyzetekből is megszabadulni, és megtalálni az igazi önmagunkat.
A szerelem és a társas kapcsolat ereje: A királyfi és a királykisasszony történetében a szerelem és a kapcsolat hatalma segít legyőzni az átkokat és a nehézségeket, illetve a boldog élet felé vezet.
A hűség fontossága: Vashenrik, a királyfi szolgája hűségével példát mutat arra, hogy a hűség és elkötelezettség barátaink vagy uraink iránt erős és megbízható kapcsolatok alapja lehet.
Ezek az értelmezések rávilágítanak arra, hogy a mesék gyakran hordoznak mélyebb erkölcsi vagy filozófiai tanulságokat, amelyeket a különböző szereplők és események révén mutatnak be.
A „Békakirály és Vashenrik“ egy klasszikus mese a Grimm fivérektől, amely számos nyelvi és irodalmi elemet tartalmaz, amelyeket érdekes nyelvészeti szempontból elemezni.
Karakterek és dialógusok: A mese karakterei, mint a királylány, a béka (későbbi királyfi) és Vashenrik, mind különböző módokon járulnak hozzá a történethez. A párbeszéd a mese fontos része, mert elősegíti a cselekményt és a karakterek közötti kapcsolatot. A királylány és a béka közötti kezdeti párbeszéd az ellentmondásokat és a királylány vonakodását tükrözi, ami a mese fő konfliktusának alapját képezi.
Metaforák és szimbolizmus: A béka szimbolizálja a kívülálló, visszataszító külsőt, ami ellentétben áll a belső szépséggel és a jósággal, ahogyan a királyfi végül megjelenik. Vashenrik szívén lévő vaspántok a hűség és a lojalitás metaforái, amelyek a kínzó bánat tárgyi megnyilvánulásai. Ezek az elemek gazdag szimbolikával bírnak, amely a mese mélyebb erkölcsi tanulságait tükrözi.
Nyelvhasználat és stílus: A Grimm-mesék jellegzetes mesélési módjában a narratíva egyszerű, mégis kifejező nyelvezettel dolgozik. A párbeszédek egyszerűek, közérthetőek, ami reflektálja a mese szóbeli hagyományait. A stílusban a leírások gyakran rövidek, mégis lényegre törőek, lehetővé téve a gyermeki képzelet számára a hiányzó elemek kitöltését.
Tanulság: A mese erkölcsi tanulsága a külső alapján történő előítéletek elutasítása és a belső értékek felmagasztalása. A királylány kezdetben vonakodik betartani az ígéretét, de végül mégis teljesíti azt, ami a felelősség és a szavahihetőség fontosságát is hangsúlyozza.
Összességében a Grimm-fivérek „Békakirály és Vashenrik“ meséje gazdag nyelvi és irodalmi elemekkel dolgozik, amelyek lehetőséget nyújtanak a különböző nyelvészeti szempontok mélyebb vizsgálatára.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 1 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 440 |
| Fordítások | EN, ZH, ES, FR, RU, UA, CZ, PT, JA, DE, KO, VI, TR, IT, PL, NL, RO, EL, DA, FI, SE, BE, BG, ET, LV, SK, SL, SR, NO, LT |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 43,4 |
| Karakterek száma | 7.761 |
| Betűk száma | 6.202 |
| Mondatok száma | 91 |
| Szavak száma | 1.171 |
| Átlagos szavak mondatonként | 12,87 |
| Több mint 6 betűs szavak | 357 |
| A hosszú szavak százaléka | 30,5% |
| Típus-token arány (TTR) | 0,535 |
| Mozgóátlagos típus-token arány (MATTR) | 0,836 |
| Szöveges lexikai diverzitás mértéke (MTLD) | 178,1 |
| Hapax legomena | 499 |
| Átlagos szóhossz | 5,31 |
| Mondathossz mediánja | 11,0 |
| Mondathossz 90. percentilise | 25,0 |
| Közvetlen beszéd aránya | 2,1% |
| Mondatkomplexitás | 2,65 |
| Kötőelemek | 45 |
| Referenciális kohézió | 0,026 |
| Szereplő-/névjelöltek | Henrik (4), Várj (2), Kis (2) |
| Szereplők együtt-előfordulási hálózata | nincs |
| Motívum-/címkejelöltek | Grimm fivérek |
