Olvasási idő a gyermekek számára: 13 percek
Élt egyszer egy király meg egy királyné. Szépek voltak, gazdagok voltak, mindenük megvolt, amit csak kívántak; csupán egy híja volt a boldogságuknak: nem volt gyermekük.
A királyné mindegyre csak emiatt búslakodott, s napjában százszor is elmondta:
– Szomorú az én sorsom, olyan vagyok, mint a meddő szántóföld.
Addig-addig epekedett, míg végül is teljesedett a kívánsága. Hanem a kisded, akit a világra hozott, nem emberi csecsemő volt, csak egy kis csacsi.
Szegény királyné csak akkor kezdett igazán jajveszékelni, amikor a magzatát meglátta.
– Inkább ne is lett volna gyermekem, mint hogy ilyen csúfságot ringassak!
És kiadta a parancsot: vessék a csacsit a vízbe, hadd falják föl a halak.
A király azonban közbeszólt:
– Nem! Akármilyen, mégiscsak a fiam. Ha meghalok, övé lesz a trónom és a koronám!
Fölnevelték hát a kis szamarat. Szépen gyarapodott, szép nagyra nőtt a füle is. Vidám kis jószág volt, sokat ugrándozott, sokat játszadozott, különösen a zenét szerette.
Egyszer aztán fogta magát, elment egy híres-neves muzsikushoz.
– Taníts meg a művészetedre – mondta neki. – Én is szeretném olyan szépen pengetni a lantot, mint te.
– Jaj, kedves úrfi – szabadkozott a muzsikus -, nehéz lesz az neked, nem arra valók a te ujjaid; kissé nagyok hozzá, attól tartok, elpattannának alattuk a húrok.
De hiába volt minden, a csacsi mindenképpen meg akarta tanulni a lantpengetést. Szorgalmasan, kitartóan nekilátott a gyakorlásnak, és a végén már olyan szépen muzsikált, hogy a mester sem különben.
Egyszer az úrfi tűnődve sétálgatott a városban. Odaért egy kúthoz belenézett és meglátta benne a két nagy szamárfülét. Ezen aztán úgy elbúsult, hogy bánatában világgá ment. Nem is szólt senkinek, nem vitt magával senkit, csak egyetlen hűséges szolgája mehetett vele.
Jártak-keltek, vándoroltak a világban, végül eljutottak egy messzi országba. Ott egy öreg király uralkodott, s annak volt egy világszép lánya.
– Ide betérünk – mondta a szamár, és bekopogtatott a palota kapuján.
– Nyissátok ki – kiáltotta -, vendég jött, be akar menni!
De nem nyitották ki. Erre leült, fogta a lantját, és gyönyörűségesen játszani kezdett rajta a két elülső lábával. A kapuőrnek kerekre nyílt a szeme ámulatában, szaladt a királyhoz, s azt mondta:
– Uram királyom, egy fiatal szamár ül a kapu előtt, s olyan szépen pengeti a lantját, hogy egy mester sem különben!
– Hát akkor engedd be azt a muzsikust – szólt a király.
Ahogy a szamár belépett, mindenki kikacagta a fura lantost.
Csakhamar eljött az ebéd ideje. A hopmester a szolgák meg az inasok asztalához akarta ültetni a csacsit, annak azonban sehogyan sem tetszett a dolog.
– Nem közönséges jószág vagyok én, hanem előkelő szamár – mondta.
– Hát ha az vagy – mondták -, ülj a katonák közé!
– Nem – felelte -, én a király asztalánál akarok enni.
A király jót nevetett rajta; értette a tréfát, hát azt mondta:
– Jól van, csacsi, legyen úgy, ahogyan kívánod; gyere ide az asztalomhoz!
A királyfi odament, s várta, hol lesz a helye, hová ülhet. A király ránézett, azt kérdezte tőle:
– Hogy tetszik a lányom, csacsi?
A szamár a királykisasszony felé fordult, jól megnézte, és kedvtelve bólintott:
– Nagyon tetszik; olyan szép, hogy még sosem láttam ilyen szépet.
– Akkor ülj mellé – mondta a király.
– Magam is úgy szerettem volna – szólt a szamár, s leült a királylány mellé. Együtt evett-ivott a királyi családdal, és szép csendesen viselkedett az asztalnál. Így éldegélt egy ideig a király udvarában. Lantolgatott, sétálgatott; a királyi palotában lakott, a királyi asztalnál étkezett, s olyan kedvesen viselkedett, hogy hamarosan mindenki megszerette.
Hanem egy idő múlva egyre szomorúbb lett, s egy szép napon azt mondta magában:
„Hiába minden, csak haza kell mennem!“
Jelentkezett a királynál, megköszönte neki a szívességét, és kérte, hadd mehessen az útjára. A király azonban nagyon kedvelte, és szerette volna ott tartani.
– Mi bánt, csacsikám? Egy idő óta olyan savanyú képet vágsz, mintha vadalmába haraptál volna. Mondd meg, ha valami kívánságod van; mindent megadok neked, csak hogy a kedvedre legyek. Aranyat akarsz?
– Nem – felelte a csacsi, és a fejét rázta.
– Ékszert, drágaságot?
– Nem.
– Fele országomat?
– Azt sem.
– Csak tudnám, mivel szerezhetnék örömet neked – tűnődött a király. – Talán a lányomat akarod feleségül?
– Azt már igen! – felelte a csacsi, s egyszeriben jókedve kerekedett, hogy így kitalálták a titkos gondolatát, mert hát ez volt a szíve vágya.
A király nem sokat teketóriázott, hozzáadta a lányát, és megtartották a fényes lakodalmat.
Mikor leszállt az este, bevezették az ifjú párt a hálószobájukba.
A király azonban ki akarta tudni, vajon a csacsi ott is illemtudóan, pallérozottan viselkedik-e, ezért elbújtatta egy függöny mögött az egyik szolgáját.
Ahogy az újdonsült házaspár a szobába ért, az ifjú férj gondosan bereteszelte az ajtót, körülnézett, és mert azt hitte, csak magukban vannak, egyszeriben ledobta magáról a szamárbőrét; hát egy szépséges királyfi állt az ámuló királylány előtt!
– Most megtudhatod, ki vagyok, és láthatod, hogy nem vagyok méltatlan hozzád – mondta.
A királylány nagyon megörült neki, hogy az ura ilyen szép legény; nyomban tiszta szívből megszerette, megcsókolta.
Másnap, ahogy megvirradt, a királyfi ismét magára húzta a szamárbőrt. Alig bújt bele, máris kopogtatott az ajtón az öreg király.
– Ejha! – kiáltotta meglepődve, amikor beengedték. – A csacsi már fölkelt? – és a lányához fordult, halkan azt kérdezte tőle: – Ugye, bánkódol miatta, hogy nem emberformájú a férjed?
– Dehogy bánkódom, édesapám! – felelte a lánya. – Úgy megszerettem mintha a legszebb legény volna a világon, el sem hagyom életünk fogytáig!
A király elcsodálkozott, de a szolga, akit elbújtatott a szobában, hamarosan mindent elmondott neki.
– Ez nem lehet igaz – mondta a király.
– Ha nem hiszed, uram, virrassz ott magad ma éjjel, s látni fogod a tulajdon két szemeddel. S tudod, mit, királyom? Csend el az irháját, és vesd a tűzbe; akkor nincs mit tennie, az igazi formájában kell megmutatkoznia.
– Ez jó tanács – mondta a király, és este, mikor a házaspár lefeküdt, beosont a hálószobájukba. Odasurrant az ágyukhoz, és a holdfényben látta, hogy egy gyönyörűséges ifjú fekszik benne, a szamárbőr meg az ágy mellett hever a földön. A király gyorsan fölkapta, nagy tüzet rakatott az udvaron, és az irhát a lángok közé dobatta. Nem is mozdult el a tűz mellől, míg az egész hamuvá nem égett.
De a király azt is látni akarta, mit művel majd a megrablott ifjú, ha nem leli a szamárbőrt; hát fönnmaradt egész éjjel, virrasztott és leskelődött. A királyfi jól kialudta magát, hajnalhasadáskor fölébredt, és föl akarta ölteni az irháját, de sehol nem találta. Megijedt, azt rebegte félve, nagy búsan:
– Most aztán egy-kettő, el kell tűnnöm innét!
De ahogy kilépett a szobából, elébe toppant a király.
– Édes fiam, hová olyan sietve? Mit forgatsz a fejedben? – kérdezte. – Maradj csak itt, ilyen szép legényt el sem engedek magam mellől. Máris legyen a tiéd fele királyságom; holtom után megkapod az egészet.
– Ami jól kezdődött, jó véget is érjen: itt maradok – mondta az ifjú. Az öreg neki adta a fele királyságát. Egy esztendőre rá meghalt, s ráhagyta a másik felét is.
Telt-múlt az idő, évre év múlott, s egy szép napon követség érkezett, s jelentette, hogy meghalt Szamárbőr királyfi édesapja is. A trón megürült, s az egész ország egyhangúlag őt akarja királyának.
A királyfi elfoglalta azt a trónt is, két országon uralkodott, és zavartalan, napsugaras boldogságban élt a feleségével.
Talán még ma is él, ha meg nem halt.
Learn languages. Double-tap on a word.Learn languages in context with Childstories.org and Deepl.com.Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
A „Szamaracska“ a Grimm fivérek egyik meséje, amely egy különleges történetet mesél el egy királyi párról, akiknek nem lehetett gyermekük, amíg végül megszületett a fiuk, aki azonban egy szamár formájában jött a világra. A királyné fájdalmában meg akart szabadulni tőle, de a király védelmébe vette a gyermeküket, mondván, hogy ő is az ő fia.
A szamárnak rendkívüli tehetsége van a zenéléshez, és ebből adódóan kisebb kalandokba keveredik. Végül eljut egy másik királyságba, ahol a király felismeri különleges tehetségét, és megengedi, hogy a királyi asztalnál étkezzen. Ez oda vezet, hogy végül a szamár elnyeri a királylány kezét, és az esküvő után feltárul, hogy valójában egy szép királyfi.
Az öreg király, aki kíváncsi a szamár titkára, megtudja, hogy a királyfi csak varázslat miatt visel szamárbőrt. Az éj leple alatt elrejti a bőrt, és így a királyfi kénytelen valódi alakjában maradni. Az ifjú királyfi végül két királyságot is örököl, és boldogan él a feleségével, amíg meg nem hal.
Ez a mese a külső megjelenés és a belső értékek közötti feszültséget kutatja, megmutatva, hogy a valódi értékek nem mindig azok, amiket első látásra észlelhetünk. A történet végén az igazság győzedelmeskedik, és a boldogság a helyes választás eredménye.
A „Szamaracska“ című mese a Grimm fivérek egyik kevésbé ismert, de annál érdekesebb története, amely több különböző módon is értelmezhető.
Elfogadás és szeretet: A mese egyik központi üzenete az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet. A király, annak ellenére, hogy fia szamárként születik, nem tagadja meg fiát, hanem egyenlő bánásmódban részesíti, és trónörökösnek tekinti. Ez az üzenet arra bátorít, hogy a külső megjelenés helyett a belső értékekre koncentráljunk, és fogadjuk el a másikat úgy, ahogy van.
A kitartás és önazonosság keresése: A szamár, bár környezete nem vár nagy dolgokat tőle, kitartóan tanulja meg a lantjátékozást, és tehetségét bebizonyítva másokat lenyűgöz. Később a királyi udvarban is helytálló, és még a király lányának szívét is elnyeri. A mese arra tanít, hogy az önmagunkkal való megbékélés és a kitartó munka meghozza gyümölcsét, és a látszólagos hátrányok előnyökké kovácsolhatók.
A belső szépség fontossága: A történet végén derül ki, hogy a szamár valójában egy szépséges királyfi, aki csak külsőleg viselte a szamár megjelenést. Ez a fordulat azt hangsúlyozza, hogy a valódi értékek és a szépség a felszín alatt rejtőzik, és az igazi önismeret elérése után tárul fel.
Átalakulás és önelfogadás: A mese egyfajta metamorfózis történet is, amely a szamár herceggé válását ábrázolja. Ez az átalakulás nemcsak fizikai, hanem mentális és lelki is, hiszen a szamár önazonosságát keresve találja meg valódi helyét a világban.
A mese tehát mélyebb jelentésekkel bír, amelyek az emberi élet különböző aspektusait tárják fel, például az identitás, a kitartás, az elfogadás és a belső értékek fontossága.
A „Szamaracska“ című mese nyelvészeti elemzése során több érdekességet is megfigyelhetünk. A Grimm fivérek klasszikus meséje nemcsak a cselekményével, hanem a nyelvi stílusával és az alkalmazott retorikai eszközökkel is figyelemre méltó.
Nyelvi stílus és szerkezet: A mese nyelvezete archaikus és lírai, ami gyakori a népmesék esetében. Az elbeszélés szépen szövi össze a párbeszédeket és a narratív részeket, gyakran használva közvetlen beszédet, amely lehetőséget teremt a szereplők jellemfejlődésének és érzelmi világának közvetítésére.
Karakterek jellemzése: A királyné, aki folyamatosan gyermekre vágyik, a remény és bánat kettősségében él. A király, aki bölcs és szeretetteljes, ellentétben áll a királyné kétségbeesett kegyetlenségével, amikor el kívánja pusztítani a szamár alakú gyermeket. A szamárfiú különleges karakter, aki a kitartást és az önelfogadást szimbolizálja.
Szimbólumok és allegória: A szamárbőr, amelyet az ifjú a végén levet, a küllem és a belső értékek ellentétét, a látszat és valóság dichotómiáját testesíti meg. A mese végkifejlete a belső értékek diadalát hangsúlyozza, hiszen a szamárbőr elégetése után a királyfi mint szép ember marad, aki méltó a szeretet és a tisztelet elnyerésére.
Tanulság: A mese egyik központi tanulsága az előítéletek legyőzése és a valódi értékek felismerése. A mesebeli szamár alakú herceg lehetőséget ad arra, hogy az emberek túltekintsenek a külső megjelenésen és a szív bátorságára, szorgalmára, kitartására összpontosítsanak.
Összességében a „Szamaracska“ egy gazdag és mélyértelmű történet, amely a nyelv finomságain és az emberi természet örök kérdésein keresztül tárja fel a boldogság, szeretet és elfogadás témáit.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 144 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 430 |
| Fordítások | DE, EN, DA, ES, FR, PT, HU, IT, JA, NL, PL, RU, TR, VI, ZH |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 39.1 |
| Flesch-Reading-Ease Index | 20.5 |
| Flesch–Kincaid Grade-Level | 12 |
| Gunning Fog Index | 17 |
| Coleman–Liau Index | 12 |
| SMOG Index | 12 |
| Automatizált olvashatósági Index | 8 |
| Karakterek száma | 7.575 |
| Betűk száma | 5.940 |
| Mondatok száma | 111 |
| Szavak száma | 1.156 |
| Átlagos szavak mondatonként | 10,41 |
| Több mint 6 betűs szavak | 332 |
| A hosszú szavak százaléka | 28.7% |
| A szótagok száma | 2.402 |
| Átlagos szótagok szavanként | 2,08 |
| Három szótagú szavak | 374 |
| Százalékos szavak három szótaggal | 32.4% |
