Olvasási idő a gyermekek számára: 15 percek
Rengeteg nagy erdő szélén élt kis kunyhójában a favágó a feleségével meg a három lányával. Egy reggel, mikor munkába indult, azt mondta a feleségének:
– Egész napra odamaradok, különben nem tudok végezni a sok dologgal. Az ebédemet majd küldd utánam a legnagyobb lányunkkal. Hogy el ne tévedjen viszek magammal egy zacskó kölest és elszórom az úton. Mikor a nap delelőre ért, a legnagyobbik lány elindult az erdőbe az ebéddel. De hamarosan eltévedt, nem találta az utat mert a verebek, rigók, cinkék és pintyek akkorra már régen fölcsipegették a kölest, amit az édesapja elhintett. Csak úgy találomra ment tovább, mindig beljebb és beljebb, míg a nap le nem szállt, s meg nem jött az éjszaka. A fák lombja nyögni kezdett, a sötétben baglyok huhogtak, s a bokrok mintha panaszosan sóhajtoztak volna. A lányt elfogta a félelem; megállt, s azon töprengett, hová bújjék, merre meneküljön. Akkor valami fényesség csillant meg a távolban a fák közt. „Ott emberek laknak, majd csak adnak szállást éjszakára“ – gondolta a lány, és elindult a világosság felé. Nemsokára egy házhoz ért, annak az ablaka világított.
Megzörgette a kiskaput. Egy nyers hang kiáltott ki:
– Kerülj beljebb! A lány fölment a sötét falépcsőn, és bekopogtatott az ajtón.
– Csak tessék! – hallatszott ismét ugyanaz a hang. Benyitott. Odabent egy deres hajú, vénséges vén ember ült az asztalnál. Arcát kezébe temette, fehér szakálla a földet verte A kemencepadkán pedig három állat pihent: egy tyúk, egy kakas meg egy tarka tehén. A lány elpanaszolta, hogyan járt és éjjeli szállást kért. A vénember figyelemmel végighallgatta, aztán a kemence felé fordult.
Tyúkocskám,
kakaskám,
és te, tarka tehénke:mit szóltok a beszédre?
Az állatok azt mondták rá, hogy:
– Dukk! S ez nyilván azt jelentette, hogy „mi ugyan nem bánjuk,“ mert az öreg azt mondta:
– Van itt eleség bőséggel, busásan. Eredj a tűzhelyhez; főzz nekünk vacsorát. Kint a konyhán a lány talált-mindent, ami kellett. Jó vacsorát készített, de az állatokra nem gondolt. Föltette a tálat az asztalra, leült az ősz öregember mellé, és addig evett míg jól nem lakott. Mikor jóllakott, azt mondta:
– Fáradt vagyok, lefeküdnék, jót aludnék. Hol találok ágyat? Erre az állatok elkezdték a padkán:
Ettél, ittál, jóllaktál;
nekünk bezzeg nem adtál! Most aztán magad lássad,
hogyan töltöd éjszakádat!
Az öreg pedig azt felelte neki:
– Eredj fel a lépcsőn, ott a kamrában találsz két ágyat, vesd meg őket szépen, húzz tiszta lepedőt, én is megyek mindjárt lefeküdni. A lány fölment, sietve megágyazott, és tüstént lefeküdt, meg sem várta az öreget.
Az nemsokára fölcammogott a szobába, körüljártatta benne a lámpája fényét, rávilágított a lányra is, de az meg sem mozdult, aludt, mint a bunda. Az öregember megcsóválta a fejét, aztán kinyitott egy csapóajtót, és lesüllyesztette a lányt a pincébe. Késő este hazatért a favágó, mondja a feleségének:
– Hallod-e, asszony, igazán nem szép tőled, hogy egész nap éhezni hagytál!
– Már hogy hagytalak volna! Kiküldtem én idejében az ebédedet, de az a haszontalan lány vagy eltévedt, vagy elcsavargott, No, majd holnap kifaggatom, ha hazavetődik! Másnap a favágó megint hajnal előtt kelt.
– Megint sok a munkám, megint nem érek rá hazajönni ebédre; küldd ki utánam az ennivalót a középső lányunkkal – mondta. – Hogy úgy ne járjon, mint a nénje, viszek magammal egy zacskó lencsét, s elszórom az úton; a lencse nagyobb, mint a köles, azt jobban meglátja, nem fog eltévedni. Délben a középső lány is elindult hát az ebéddel. Hanem a lencsének nyoma sem volt már; mind egy szemig fölcsipegették az erdei madarak. A lány ide-oda bolyongott az erdőben, és estére ő is odaért a kis házhoz. Bezörgetett, enni kért, szállást kért, akárcsak tegnap a nénje. A fehér szakállas öreg megint csak az állataitól kért tanácsot:
Tyúkocskám,
kakaskám,
és te, tarka tehénke:mit szóltok a beszédre?
Az állatok ezúttal is csak mondtak, hogy:
– Dukk! És minden úgy történt, mint tegnap. A lány jó vacsorát főzött, el is költötte az öreggel, de az állatokra ügyet sem vetett. Vacsora után ásított egy nagyot, és az ágya felől kérdezősködött. Az állatok pedig rákezdték:
Ettél, ittál, jóllaktál;
nekünk bezzeg nem adtál! Most aztán magad lássad,
hogyan töltöd éjszakádat!
A lány fölment a kamrába, megvetette az ágyat, lefeküdt és elaludt. Az öreg utána ballagott, most is megcsóválta a fejét, aztán Iesüllyesztette a pincébe. Harmadnap hajnalban azt mondta a favágó a feleségének:
– Ha megjönne is közben a másik két lányunk, azért csak a legkisebbikkel küldd utánam az ebédet. Az mindig jó és engedelmes gyerek volt, most is az igaz úton fog maradni, nem kódorog el, mint a két nénje!
– Azt akarod, hogy a legkedvesebb gyermekemet is elveszítsem? – sopánkodott az asszony.
– Sose aggódjál – nyugtatta meg az ura. – Okos, eszes kislány az, nem fog eltévedni. Aztán meg ma egy zacskó borsót viszek magammal, azt hintem el. A borsó nagyobb, mint lencse, annak nyomán biztosan eltalál hozzám. Délben a lányka karjára vette a kosárkát, elköszönt az édesanyjától, és elindult. Hanem akkorra a borsó már réges-régen a vadgalambok begyében volt! A lányka nem tudta, merre menjen, hova térjen. Egyre azon emésztődött, mennyire éhezik szegény édesapja, és mennyire aggódik majd az édesanyja, ha nem ér haza idejében. Reá is rásötétedett, ő is megpillantotta az erdei ház ablakában a világosságot, ő is bekopogtatott; és megkérdezte szépen, kaphatna-e szállást éjszakára. Az öreg az állataihoz fordult:
Tyúkocskám,
kakaskám,
és te, tarka tehénke:mit szóltok a beszédre?
Azok azt szólták, hogy:
– Dukk! A lányka odament a kemencepadkához, megsimogatta a tyúkocskát, végigcirógatta a kakaskát, a tehénkének megvakarta a két szarva közt a fejét. Az öreg kiküldte a konyhába, hogy készítsen vacsorát. A lány megfőzte az ételt, föltálalta az öregnek az asztalra, de maga nem ült le.
– Hát te nem eszel?
– kérdezte az öreg.
– Hogyne – felelte a lány -, én jóllakjam, ezek a szegény jószágok meg semmit se kapjanak? Van odakint eleség bőséggel, busásan, előbb ellátom őket! Hozott egy szakajtó árpát, azt kiszórta a tyúkocskának meg a kakaskának; aztán a tehénkének is hozott egy öl illatos szénát.
– Egyetek, kedves jószágok – mondta -, aztán ha megszomjaztatok, igyatok is! Azzal elébük tett egy vödör friss vizet. A tyúkocska meg a kakaska felröppent a vödör szélére, belemártotta a csőrét a vízbe, aztán magasba tartotta a fejecskéjét, már ahogyan a madarak szokták, ha isznak.
Jókorát húzott a tarka szőrű tehénke is. Mikor az állatok jóllaktak, a lányka is asztalhoz ült, és megette, amit az öreg hagyott neki. A tyúkocska meg a kakaska a szárnya alá dugta a fejét, és a tehénke is elaludt.
– Nem térhetnénk mi is nyugovóra? – kérdezte a lányka. Az öreg az állatokhoz fordult:
Tyúkocskám,
kakaskám,
és te, tarka tehénke:mit szóltok a beszédre?
– Dukk! – felelték az állatok.
Velünk ettél, velünk ittál,
mindnyájunkat jól tartottál:álmodj szépet minálunk;
jó éjszakát kívánunk!
A lányka felment a kamrába, felrázta a párnákat, felhúzta és megvetette az ágyakat, aztán leült a székre, és várta az öregembert. Az csakhamar be is lépett, s lefeküdt az egyik ágyba; hosszú fehér szakálla leért a lábáig. A lányka a másik ágyba feküdt és elaludt. Békességben pihent éjfélig; hanem akkor olyan nyugtalanság lett a házban, hogy fölébredt. A sarokból zirregés-zurrogás hallatszott, az ajtó kivágódott, és nekicsapódott a falnak, a lépcső dübörgött, mintha leszakadna, és végül olyan robaj támadt, mintha az egész tető leomolnék. A lányka először megijedt, de mert semmi baj nem érte, és a ház is elcsendesedett, csakhamar újra álomba merült. Hajnalban, ahogy a nap fölkelt, kinyitotta ő is a szemét; hát mit látott, uramfia! Egy nagy teremben feküdt, és körülötte királyi pompa csillogott. A zöld selyemkárpitos falakon aranyvirágok virultak. Agya elefántcsontból volt, fölötte vörös bársonymennyezet, odébb meg a széken egy pár gyöngyös topánka díszelgett. A lányka azt hitte, álmodik. Fényes ezüstcsengőcskét látott az éjjeliszekrényén, de azt is csak álomnak gondolta; kinyúlt érte, fölemelte, hogy vajon igazi-e. A csengő megcsendült, s abban a pillanatban három díszes öltözetű szolga lépett a lány ágyához.
– Mit parancsolsz, kedves úrnőnk? A lány nem értette a dolgot; megijedt, hogy talán késő van, és az öreg már fölkelt.
– Jaj, tüstént fölkelek – kiáltotta -, megfőzöm a reggelit, s ellátom a tyúkocskát, kakaskát, tehénkét!
– Sose fáradj! – hallatszott akkor egy hang, és egy gyönyörűséges ifjú lépett a terembe. – Király fia vagyok, és ezennel megkérem a kezedet. Egy gonosz boszorka elátkozott: vénséges vén, ősz emberként kellett az erdőben élnem, és nem maradhatott velem senki más, csak a három leghűségesebb szolgám, az egyik kakas, a másik tyúk, a harmadik tehén alakjában. És mindaddig szólt a varázslat, míg egy olyan derék, jólelkű leány nem téved hozzánk, aki nemcsak az emberrel törődik, hanem az állatokkal is. Te voltál ez a lány, és ma éjfélkor megváltottál minket a varázslattól. Az erdei házikó is visszaváltozott az én királyi palotámmá. A leányka kezét nyújtotta a királyfinak, az pedig elküldte három hű szolgáját, hívják el a lakodalomba a szegény favágót meg a feleségét is.
– Hát a két nénémet nem hívjuk el? – kérdezte a menyasszony.
– Nem – felelte a királyfi -, azokat büntetésből a pincébe csuktam, és holnap reggel kiküldöm őket az erdőbe egy szénégetőhöz. Addig fognak szolgálni nála, míg meg nem javulnak, és meg nem tanulják, hogy a szegény állatokat sem szabad éhen hagyni.
Információk tudományos elemzéshez
Mesebeli statisztikák | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 169 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 431 |
| Fordítások |   |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 43.5 |
| Flesch-Reading-Ease Index | 21.1 |
| Flesch–Kincaid Grade-Level | 12 |
| Gunning Fog Index | 16.7 |
| Coleman–Liau Index | 12 |
| SMOG Index | 12 |
| Automatizált olvashatósági Index | 8.6 |
| Karakterek száma | 9.593 |
| Betűk száma | 7.647 |
| Mondatok száma | 134 |
| Szavak száma | 1.470 |
| Átlagos szavak mondatonként | 10,97 |
| Több mint 6 betűs szavak | 478 |
| A hosszú szavak százaléka | 32.5% |
| A szótagok száma | 3.034 |
| Átlagos szótagok szavanként | 2,06 |
| Három szótagú szavak | 457 |
| Százalékos szavak három szótaggal | 31.1% |
