Olvasási idő a gyermekek számára: 17 percek
Volt egyszer egy szegény favágó. Ennek a favágónak felesége s egy háromesztendős kicsi leánya. Olyan szegény volt ez a favágó, mint a templom egere, majd megölte a gond s a bánat, hogy mit adjon enni a kicsi leányának. Egyszer kiment az erdőre nagy búsan, hogy fát vágjon s hát amint dolgozik, feléje jön egy gyönyörüséges szép asszony, a kinek ragyogó csillagkorona volt a fején. Köszönt a szép asszony a favágónak, az fogadja illendően s még megis kérdi, hogy ki s mi, mi járatba‘ van. Felelt a szép asszony:
– Én Szűz Mária vagyok, a kicsi Jézus édes anyja; hallottam, nagy szegénységben éltek s azért jöttem, hogy add nekem a leánykádat, elviszem magammal s anyja helyett anyja leszek neki. Hej, örült a szegény ember! De jó dolga lesz az ő leányának! Nem éhezik, nem sanyarog többet.

Szaladt a leánykáért, vitte Szűz Máriához s egy szempillantás mulva már eltűntek a szeme elől: Szűz Mária felszállott a gyermekkel a fényes mennyországba. De bezzeg jó dolga volt a gyermeknek Szűz Máriánál. Kalácsot, tejet kapott, s minden jót, aranyból, ezüstből volt a ruhája s az angyalkák játszadoztak vele. Telt, múlt az idő, csakúgy repűlt – hogyne repűlt volna! – s mikor a leányka tizennégy esztendős lett, megszólítja Szűz Mária s azt mondja neki:
– Hallod-e, kis leányom, én most nagy útra megyek. Nesze, itt van tizenhárom kulcs, reád bízom ezeket.

Tizenkét ajtót kinyithatsz, de a tizenharmadikat nem szabad kinyitanod. Vigyázz, ki ne nyisd azt, mert ha kinyitod, bizony mondom, szerencsétlenűl jársz. Elment Szűz Mária, otthon maradt a kis leány s még az nap kinyitotta az első szoba ajtaját, aztán mindennap kinyitott egyet, míg éppen a tizenharmadikhoz ért. Hej, édes Istenem, de szépek voltak ezek a szobák! Csakúgy ragyogtak, tündököltek. Mind a tizenkét szobában egy-egy apostol ült s nagy fényesség ragyogott a fejük körűl. Az angyalkák mindig vele voltak, mind a tizenkét szobába elkísérték s azok is úgy örültek! Bezzeg hogy szeretett volna bemenni a tizenharmadik szobába is. Ha be nem menni, legalább bepillantani.

Mondotta is az angyalkáknak:
– Szűz Mária megtiltotta, hogy kinyissam ezt a szobát. Nem is megyek be, de egy kicsit kinyitom az ajtót s legalább a nyíláson bepillantok. – Ne, azt ne tedd, mondották az angyalkák, ha Szűz Mária megtiltotta. Bünt követsz el azzal, ha megszeged a tilalmát. De a kis leánynak nem volt nyugodalma, úgy égette a nagy kiváncsiság, hogy vajjon mi lehet abban a tilalmas szobában. Csak azt várta, hogy eltávozzanak az angyalkák. – Most már egyedűl vagyok, – gondolta magában, – senki sem tudja meg, hogy mit csinálok. Bedugta a kulcsot a zárba, fordított egyet rajta s abban a szempillantásban az ajtó felpattant. Haj, édes Istenem, majd megvakult a szertelen ragyogástól! Ott ült a szoba közepén a Szentháromság, tűzben, szemkápráztató fényben, ragyogásban; nézte, nézte nagy álmélkodással, aztán közelebb, közelebb lépett hozzá, egy kicsit megérintette ujjával a fényességet, hogy vajjon éget-e s im, az ujja egyszeribe megaranyosodott. Jaj de megijedt a leányka! Kiszaladt a szobából, becsapta maga után az ajtót s hátra sem mert nézni, úgy reszketett a félelemtől. Mi lesz most vele? Mindenképpen próbálta ujjáról lemosni az aranyat, de hiába, nem ment le az. Most már hiába tagadja, Szűz Mária tudni fogja, hogy bent járt a tizenharmadik szobában. Kevéssel ezután csakugyan haza is jött Szűz Mária. Mindjárt szólitotta a leánykát s elvette tőle a kulcsokat. Amint a kulcsokat átvette, erősen a leányka szemébe nézett s kérdezte tőle:
– Nem nyitottad ki a tizenharmadik szoba ajtaját? – Nem, felelt a leányka. De a szive dobogott erősen, s az arca lángba borúlt. – Csakugyan nem nyitottad ki? – kérdezte ismét Szűz Mária. – Nem, felelte a leányka másodszor is. Akkor Szűz Mária ránézett a leányka aranyos ujjára s megkérdezte harmadszor is:
– Nem nyitottad ki? – Nem, mondta a leányka harmadszor is. – Na jó, mondotta Szűz Mária. Te nem engedelmeskedtél nekem, de még hazudtál is, nincs helyed többé a mennyországban. Merőn ránézett a leánykára s ez abban a pillanatban mély álomba merűlt. Akkor szép csendesen leeresztette a földre s letette egy rengeteg erdő közepére. Mikor fölébredt a leányka, szólni, kiabálni akart, de egy szó nem sok, egy hang sem sok, annyi sem jött az ajakára. Felugrott a földről, futni akart, de semerre sem mehetett: mindenfelé sűrű tövises fák s bokrok állották útját. Búsult a szegény leányka, majd megszakadt a szive nagy bánatában, de hiába, nem mehetett tovább. Szerencséjére, talált egy vén odvas fát, annak az odvába bebújt: ez lett az ő lakása a ragyogó fényes menyország után! Szél elől, eső elől ide huzódott, itt hált éjjelenként. Hej, szomorú egy élet volt ez s keservesen sirt, ha elgondolta, hogy de jó dolga volt a menyországban, de szép volt ott minden s milyen jól telt ott az idő az angyalkákkal! Nemhogy kalács, de száraz kenyér sem volt itt. Gyökereken rágódott s ugyancsak örült, ha epret, málnát kapott. Mikor pedig őszre járt az idő, összegyüjtötte a száraz leveleket, abból csinált ágyat magának télre, hogy meg ne fagyjon s összeszedegette, ami mogyorót talált: ez volt az ő téli elesége. A ruhája is mind leszakadozott, lerongyolódott s tavasszal hosszú selyem hajával takarta be gyenge testét. Igy telt, múlt az idő, esztendő esztendő után, szörnyü nyomorúságban, örökös sanyarkodásban. Bizony szánta-bánta bűnét a leányka, imádkozott éjjel-nappal, hogy Isten bocsássa meg az ő bűnét s im, csakugyan Isten megelégelte sok s nagy szenvedéseit. Egy tavasszal véletlenül arra vetődött a királyfi.

Ott vadászott a rengetegben, üzőbe vett egy őzet s már éppen célba vette, mikor a sűrűségben úgy eltűnt, mintha föld nyelte volna el. De a királyfi nem volt amolyan tedd el s elé s vedd legény, neki vágott a sűrűségnek, kardjával utat nyesett a sűrűségben s éppen az odvas fa előtt bukkant ki a sürűségből. Ott már mehetett volna tovább bátran, de halljatok csodát, úgy megállott, mintha földbe gyökeredzett volna a lába. Az ám, ott ült a leányka a fa alatt. Arany-haja sarkig betakarta. Olyan szép volt, olyan gyönyörü volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Na, nagy nehezen megjött a szava a királyfinak s kérdi a leánykát:
– Ki vagy te, mi vagy te, gyönyörü szép leányzó? Hogy kerültél ide, rengeteg erdőbe? A leányka azonban csak nézte a királyfit, de nem felelt, mert nem tudott szólani. – Eljössz velem az én palotámba? – kérdezte a királyfi. A leányka most sem felelt, csak intett a fejével. Most a királyfi szép gyengén a karjára vette, a lovához vitte, fölült a lóra s magához emelte a nyeregbe. Aztán haza mentek a palotába, csináltatott neki arany ruhákat, s egy hét, kettő alig hogy eltelék, feleségül vette. Aztán telt, múlt az idő, eltelt egy esztendő s im a néma királynénak olyan szép aranyhajú gyermeke született, hogy a kicsi király nem találta helyét nagy boldogságában. Az ám, nem sokáig tartott a nagy boldogság. Még az éjjel eljött Szűz Mária a kicsi királynéhoz s azt mondta neki:
– Ha megvallod, hogy jártál a tizenharmadik szobába, visszaadom a hangodat, ujra beszélhetsz; de ha tovább is tagadod, magammal viszem a gyermekedet. A királyné megszólalt, de azt mondta:
– Nem, én nem nyitottam ki azt az ajtót. – Hát akkor csak maradj néma ezután is, mondotta Szűz Mária s elvitte a gyermeket. Hej, lett reggel a palotában nagy felfordúlás! Keresték a gyermeket minden felé, tűvé tették az egész palotát, de bizony nem találták. Erre aztán elkezdettek suttogni az udvarbéliek, hogy a királyné emberevő, bizonyosan megette a saját gyermekét. A királyné jól hallotta ezt, de nem szólhatott. Hallotta a kicsi király is, de ő nem hitte el ezt a hitvány beszédet.

Fájt a szive a szép aranyhaju fiúért, de nem bántotta a feleségét, mivelhogy erősen szerette. Na, eltelt ismét egy esztendő s a királynénak megint született egy aranyhajú fia. Még szebb volt az elsőnél és bezzeg örült a király. De csak másnap reggelig tartott az öröme, mert éjjel leszállott Szűz Mária a mennyországból s mondta a kicsi királynénak:
– Valld meg, hogy kinyitottad az ajtót s visszaadom szavadat is, a gyermekedet is; máskülönben ezt is magammal viszem. – Nem, nem nyitottam ki, mondta most is a királyné. Szűz Mária nem szólt többet, csak karjába vette a gyermeket s elszállott vele. De volt a hogy volt először, most már éktelenűl lármáztak az udvarbeliek s hangosan vádolták a királynét, hogy megette a gyermekét. Követelték a királytól, hogy hivassa össze a tanácsosait s azok mondjanak itéletet a királyné felett. De a király nem hallgatott rájuk, megparancsolta, hogy többet szó se essék erről a dologról. Harmadik esztendőben leánykája született a királynénak s Szűz Mária leszállott hozzá harmadszor is. Most csak annyit mondott neki:
– Jere velem! Megfogta a királyné kezét, felvitte a mennyországba s ott megmutatta neki a fiait. Éppen játszottak a fiúk s a királyné hozzájuk akart szaladni, hogy ölbe kapja, össze-visszacsókolja őket, de Szűz Mária nem engedte. – Elébb valld meg, hogy kinyitottad az ajtót. Akkor aztán magaddal viheted a fiaidat. – Nem, nem nyitottam ki, mondta a királyné harmadszor is. Szűz Mária leszállott a földre a királynéval és a kicsi leánykáját magával vitte a mennyországba. De most már csakugyan csordultig telt a pohár. A király nem birt az udvarbéliekkel, össze kellett hivatni a tanácsosait, hogy mondjanak itéletet a királyné felett. A tanácsosok, merthogy a királyné semmit sem felelt a kérdésükre, – felelt volna szegény, ha tudott volna! – halálra itélték, még pedig tűzhalálra. Kimondták az itéletet, hogy máglyára kötik s úgy égetik meg.

Össze is hordották a fát, megrakták a máglyát, a királynét megkötözték, a máglyának alája gyújtottak, a láng már körül szaladt, lobogott s most már ellágyúlt a királyné szive is. Szánta-bánta bűnét s oktalan makacsságát. – Még is megkellene vallani bűnömet a halálom előtt, gondolta magában. Ebben a pillanatban megjött a szava s hangosan kiáltotta:
– Mária, Mária, bűnös vagyok! Mostan pedig – halljatok csudát! Megnyíltak az égnek csatornái, esni kezdett az eső, kialudtak a máglya lobogó lángjai s mennyei fény áradott a máglya fölé. Mennyei fényben, ragyogásban ereszkedett lefelé Szűz Mária, oldalán a két kicsi királyfi, karján a csecsemő. S leszállván a földre, mondá Mária:
– A bűnét megbánónak megbocsátok, ime, gyermekeid. Álmélkodék ezen a nagy sokaság, miközben Mária ujra visszaszállott a fényes mennyországba.

Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
A „Mária gyermeke“ című mese a Grimm fivérek gyűjteményéből egy tanulságos történet, amely a hit, engedelmesség és megbocsátás témáit vizsgálja. A történet egy szegény favágó családjával kezdődik, ahol Szűz Mária magához veszi a favágó kislányát, hogy gondoskodjon róla a mennyországban.
Ahogy a kislány növekszik, egy olyan próbatétel elé kerül, amely próbára teszi az engedelmességét. Tizenhárom kulcsot kap Szűz Máriától azzal az utasítással, hogy tizenkét ajtót kinyithat, de a tizenharmadikat nem szabad. Azonban a kíváncsiság legyőzi őt, megszegi a tilalmat, és belép a tizenharmadik szobába, ahol a Szentháromság fényességében találja magát. Büntetésül azért, mert nem engedelmeskedett és hazudott, kitaszítják a mennyországból, és egy erdőben találja magát, ahol némaságra is ítélik.
A kislány végül felnő, és egy királyfi rátalál, majd feleségül veszi. A királyi párnak három gyermeke születik, de mindhárom gyermeket elveszíti, mert továbbra sem vallja be, hogy megszegte Szűz Mária parancsát. Végül, amikor a királynét halálra ítélik, megbánja bűnét, és Szűz Mária megbocsát neki, visszaadja a gyermekeit és a szavát.
A mese végül azt üzeni, hogy a megbánást és az őszinteséget mindig követi a megbocsátás, valamint rámutat arra, hogy a tiltott dolgok utáni kíváncsiság gyakran bajba sodorhatja az embert.
A „Mária gyermeke“ című mese a Grimm fivérek egyik klasszikusa, ami számos réteggel bír, és többféle értelmezést is lehetővé tesz.
Íme néhány lehetséges értelmezés
Engedelmesség és kíváncsiság: A mese központi témája az engedelmesség és a kíváncsiság okozta következmények. A kisleány megszegi Szűz Mária parancsát, ami bajt hoz rá. Ez a klasszikus figyelmeztetés arra, hogy a szabályok megszegése komoly következményekkel járhat.
Bűn és megbocsátás: Az egyik fontos üzenet a bűn felismerése és a megbánás szerepe. A királyné csak akkor nyeri vissza gyermekeit és a boldogságot, amikor beismeri tettét és megbánja bűnét. Ez a keresztény tanításokat tükrözheti, amelyek a bűnbánat fontosságát hangsúlyozzák.
Életkörülmények kontrasztja: A mese megmutatja a földi nyomorúság és a mennyei boldogság közti különbséget. A leányka életének drasztikus változása a mennyben, majd a földön, a kontrasztok révén hangsúlyozza a mennyei lét előnyeit és a földi élet nehézségeit.
Makacsság és szenvedés: A királyné makacssága, hogy nem ismeri be tettét hosszú időn keresztül, a szenvedés és az értelmetlen kitartás példája. A történet arra is figyelmeztet, hogy a makacs ragaszkodás a hazugsághoz, még ha az védelmi mechanizmus is, csak tovább súlyosbítja a helyzetet.
Anyaság és felelősség: A királyné ismételt megtagadása, hogy beismerje bűnét, a gyermekeinek elveszítéséhez vezet, ami az anyaság és a felelősség fontosságát is kiemeli a történetben. A gyerekek visszaszerzése csak a teljes felelősségvállalás és a bűnbánat után lehetséges.
A mese egyben tanmese is, amely erkölcsi tanulságokkal szolgál, és így a közönség különböző aspektusai alapján több szinten is megérint.
A „Mária gyermeke“ című mese egy tipikus Grimm-mese, amely számos erkölcsi és vallási tanulságot hordoz. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, akit Szűz Mária nevel fel a mennyben, miután apja, egy szegény favágó, átadja őt neki. A lány kíváncsisága és engedetlensége okozza a vesztét, amikor kinyit egy megtiltott ajtót, és így elveszíti helyzetét a mennyben.
Nyelvészeti szempontból a mese számos érdekes elemet tartalmaz:
Archaikus Nyelvezet: A mese szövege tele van archaikus kifejezésekkel és szerkezetekkel, mint például „hejde,“ „ám,“ „mídőn,“ „édes Istenem. “ Ezek az elemek a korabeli szóhasználatot és a népmesék tipikus stílusát idézik.
Vallási Motívumok: A mese tele van vallási motívumokkal és utalásokkal (pl. Szűz Mária, Szentháromság), amelyek a korabeli hitvilágot tükrözik. Ezek a vallási elemek a történet erkölcsi tanulságait is hangsúlyossá teszik.
Erkölcsi Tanulságok: A történet hangsúlyozza az engedelmesség és őszinteség fontosságát, a bűnbánat és megbocsátás lehetőségét. Az elbeszélés végül a megbánást és az isteni megbocsátás elnyerését emeli ki.
Képzeletgazdag Leírások: A mese számos élénk leírást tartalmaz, különösen a mennyországról és az ottani élet csodáiról. Ezek a leírások segítik a hallgatót vagy olvasót a képzeletbeli világba való belemerülésben.
Ismétlődés és Szimmetria: A történet szerkezete bizonyos fokú ismétlődést és szimmetriát mutat, például a háromszori kísérlet és kihívás Szűz Mária részéről, majd a három gyermek elvétele és a három éves várakozás. Ezek a struktúrák jellemzőek a népmesékre, és segítik a feszültség fenntartását és a tanulságok kihangsúlyozását.
A „Mária gyermeke“ mese így nemcsak a gyerekek szórakoztatását szolgálja, hanem mélyebb erkölcsi és vallási tanításokat is hordoz, továbbá betekintést nyújt a korabeli nyelv- és gondolkodásmódba.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
---|---|
Szám | KHM 3 |
Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 710 |
Fordítások | DE, EN, EL, DA, ES, FR, PT, FI, HU, IT, JA, NL, KO, PL, RU, TR, VI, ZH |
Björnsson olvashatósági mutatója | 41.9 |
Flesch-Reading-Ease Index | 19.8 |
Flesch–Kincaid Grade-Level | 12 |
Gunning Fog Index | 17.4 |
Coleman–Liau Index | 12 |
SMOG Index | 12 |
Automatizált olvashatósági Index | 8.6 |
Karakterek száma | 10.335 |
Betűk száma | 8.277 |
Mondatok száma | 133 |
Szavak száma | 1.634 |
Átlagos szavak mondatonként | 12,29 |
Több mint 6 betűs szavak | 484 |
A hosszú szavak százaléka | 29.6% |
A szótagok száma | 3.372 |
Átlagos szótagok szavanként | 2,06 |
Három szótagú szavak | 539 |
Százalékos szavak három szótaggal | 33% |