Olvasási idő a gyermekek számára: 13 percek
Egyszer egy királynak a két nagyobbik fia elindult szerencsét próbálni. Úgy elkanászodtak odakint a nagyvilágban, hogy haza se mentek többé. Otthon egy ideig várták őket, aztán a legkisebb királyfi, akit Tökfilkónak hívtak, fölszedelőzködött, és a keresésükre indult.
Hosszú ideig vándorolt, míg rájuk talált. Hanem a bátyjai kinevették:
– Ez az együgyű maga akar megbirkózni a világgal – mondták -, mikor nekünk kettőnknek sem sikerült, pedig mennyivel okosabbak vagyunk nála!
– Akkor gyerünk együtt mind a hárman – ajánlotta Tökfilkó.
A bátyjai beleegyeztek, így hát hármasban mentek tovább.
Egyszer csak egy hangyabolyhoz értek. A két nagyobbik föl akarta túrni hadd lássák, hogyan futkosnak ide-oda a riadt kis hangyák, hogyan cipelik magukkal kétségbeesetten a tojásaikat. A legkisebbik azonban elébük állt:
– Hagyjátok békén ezeket az állatokat! Nem engedem, hogy bántsátok őket!
A két nagyobbik ráhagyta.
– Csak nem fogunk összeveszni egy hitvány hangyabolyon! – mondták.
Ballagtak tovább. Csakhamar egy tó tűnt föl előttük, rengeteg kacsa úszkált rajta, csak úgy fehérlett tőlük a víz színe.
– Fogunk egypárat, és megsütjük vacsorára! – dörzsölte a kezét a két nagyobbik testvér. Előre örültek a finom pecsenyének. De a legkisebbik megint elébük állt:
– Hagyjátok békén ezeket az állatokat! Nem engedem, hogy bántsátok őket!
A két nagyobbik morgolódott: miféle dolog ez, korgó gyomorral elszalasztani egy ilyen finom falatot! De a legkisebbik addig erősködött, míg el nem álltak a szándékuktól.
Ismét útnak eredtek hát, mentek, mendegéltek, egyszer csak egy odvas fát láttak az út mentén. Méhek fészkeltek benne, és a lépjükben annyi méz volt, hogy kicsordult belőle, és végigfolyt a fa derekán. Nosza, megörült a két idősebb testvér! Tüzet akartak rakni a fa alá, hogy majd kifüstölik a méheket, s mind megszerzik a mézet. De Tökfilkó szétrúgta a kis máglyát, amit összehordtak, s nagy mérgesen kiáltotta:
– Hagyjátok békén ezeket az állatokat! Nem engedem, hogy bántsátok őket!
– Ostoba voltál, az is maradsz! – mordult rá a legidősebb királyfi, azzal továbbmentek, szóra sem méltatták többet az öccsüket.
Így jutottak el egy nagy kastélyig. Furcsa kastély volt az! Az istállókban csupa kőből való paripa állt, embernek meg híre-hamva sem volt. A fiúk teremről teremre haladtak, míg a nagy ház legvégében útjukat nem állta egy ajtó. Három lakat függött rajta, de a közepén volt egy ablakocska, azon át be lehetett nézni a szobába. Odabent egy szürke kis emberke ült egy asztalnál. Bekiabáltak neki egyszer, kétszer hiába, nem hallotta. Bekiabáltak harmadszor is. Erre az emberke fölállt, sorra kinyitotta a lakatokat, és kijött. Nem szólt egy árva szót sem, csak egy gazdagon terített asztalhoz vezette őket, hogy egyenek-igyanak kedvükre. Mikor aztán jóllaktak, mindegyiknek megmutatta a hálószobáját, és eltűnt.
Másnap reggel a szürke kis emberke fölkeltette a legidősebb királyfit, és intett neki, hogy kövesse. Végigmentek egy sereg termen és folyosón, végül egy nagy csarnokba léptek; ott az emberke szótlanul rámutatott egy kőtáblára. A táblába felirat volt belevésve. A királyfi olvasni kezdte:
„Ezt a kastélyt elvarázsolták, de aki a következő három feladatot megoldja, megválthatja. Először: az erdőben a mohában szétszórva rejlenek a királykisasszony gyöngyei, szám szerint ezer gyöngyszem. Ezt kell összekeresni; de ha alkonyatig akár csak egy is hiányzik az ezerből, aki keresi, kővé válik.“
A többi már nem is érdekelte a királyfit; ment egyenest az erdőbe, és egész álló nap a gyöngyöket kereste, de estélig nem talált többet száz szemnél. Úgy járt, ahogyan a táblán meg volt írva: kővé vált.
Másnap a második királyfi próbálkozott meg, de neki sem volt sokkal nagyobb szerencséje: kétszáz gyöngyszemig jutott estéig, s ahogy a nap leáldozott, kővé vált.
Harmadnap Tökfilkóra került a sor. Kora reggel nekilátott a munkának, keresett-kutatott a sűrű mohában, de hiába, nehéz dolog volt ez, nagyon lassan ment. Látta szegény fiú, hogy nem viszi sokra, elbúsult a sorsán, leült egy kőre, és bánatában sírva fakadt. Hát ahogy ott ült és búsult, valami neszezés támadt előtte a fűben. Fölnézett, s mit látott? Jött a hangyakirály ötezer hangyával glédába sorakoztak, aztán rajta! – szaporán, sürögve-forogva hordani kezdték Tökfilkó lábához a csillogó gyöngyszemeket. Nem telt bele sok idő együtt volt mind az ezer. Akkor a hangyakirály odaállt a gyöngyrakás mellé, tisztelgett a csápjaival, s azt mondta:
– Megmentetted az életünket, hát mi is megmentettük a tiédet. Azzal, ahogy jöttek, egykettőre el is tűntek a fűben.
A királyfi összeszedte a gyöngyöket a sapkájába, bement a kastélyba, letette az egészet a szürke kis emberke asztalára aztán lefeküdt és jót aludt, hogy másnap pihenten láthasson neki a második feladatnak.
Reggel a hallgatag emberke ismét odavezette a tábla elé, Tökfilkó pedig ezt olvasta rajta: „Másodszor: a királykisasszony hálószobájának a kulcsa lent rozsdásodik a tenger fenekén; azt kell megkeresni és felhozni onnét.“
„Most aztán véged van – gondolta magában a királyfi -, senki nem ment meg a kővé válástól.“ De azért csak kiballagott a tengerpartra. Hát amint kiér, látja, hogy csak úgy fehérlik a víz színe a sok úszkáló, bukdácsoló, ringatódzó kacsától. Ahogy meglátták, vidám hápogásba kezdtek, egyszer-kétszer lemerültek, s a bóbitás gácsér már hozta is nagy begyesen a rozsdás kulcsot. Letette Tökfilkó lába elé a homokba, s így szólt:
– Megmentetted az életünket, hát most mi is megmentettük a tiédet.
Azzal szárnyra kaptak s elrepültek, alant szálltak, alig arasznyi magasban, ahogy a kacsák szoktak; csak úgy porzott a víz színe a nyomukban. A királyfi fölvette a kulcsot, besietett vele a kastélyba, és letette a szürke emberke asztalára. Az nagyon elcsodálkozott, de nem szólt egy árva szót sem.
Tökfilkó jóízűen megvacsorázott, aztán lefeküdt, s reggelig úgy aludt, mint a tej. Akkor fölkelt, bevonult a csarnokba, s elolvasta a táblán a harmadik feladatot. Az volt a legnehezebb: „Fönt a hálószobában alszik a király három lánya. Melyikük evett mézet elalvás előtt?“
Igen ám! Csakhogy mind a három édességet evett: a legidősebbik cukrot szopogatott, a középső szörpöt kóstolt: a legkisebbik nyelte a kanálka mézet.
De hát honnét tudhatta volna szegény Tökfilkó, melyik mivel torkoskodott? Három galambtojás nem hasonlíthat jobban egymásra! A királyfi búsan ült a széken, nézte az egyiket, nézte a másikat, nézte a harmadikat, töprengett, melyiket válassza, mert ugyan mi egyebet tehetett volna, mint hogy csak találomra rámutat valamelyikre, hogy: ez az!
Hát amint így emésztődik, egyszer csak zúgást hall, s beszáll az ablakon egy méhecske. A királyfi megörült: a formájáról rögtön megismerte, hogy az csak királynő lehet, mert nagyobb volt, mint egy közönséges dolgozó méhecske; ha pedig királynő, akkor tüstént gyanította hogy nem más, mint annak a kasnak a királynője, amelyiknek annak idején megmentette az életét.
A méhecske meg csak zümmögött, repdesett, sorra rászállt mind a három királykisasszonynak az ajkára, s végül megült annak a szája szögletében, aki mézet evett.
Így tudta meg a királyfi, melyik a három közül a legkisebbik királykisasszony.
A varázs azon nyomban megtört. Fölébredt a kastély; ami kővé dermedt, most mind megéledett: ember emberré vált, paripa paripává; a kastély följárójánál megrázta magát a két kővizsla, és vidám csaholással rohangálni kezdtek az udvaron, s a ház tetején burukkolva nyújtogatták szárnyaikat a kőgalambok, egyet-kettőt tipegtek, aztán vidáman, boldog suhogással szóródtak szét a magasban.
Tökfilkó feleségül vette a legkisebb királylányt, és az öreg király halála után rászállt az ország is; a két bátyja meg a királykisasszony két nénjét kapta mátkául.
Learn languages. Double-tap on a word.Learn languages in context with Childstories.org and Deepl.com.Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
A „A méhkirálynő“ című mese a Grimm fivérek klasszikus történetei közé tartozik, amely számos fontos értéket közvetít, és bemutatja, hogyan válik egy látszólag együgyű szereplő valóságos hőssé. A történet középpontjában három királyfi áll, akik különböző megpróbáltatásokkal szembesülnek egy elvarázsolt kastélyban.
A legkisebb királyfi, Tökfilkó, bár kezdetben gúnyt űznek belőle bátyjai, jóságával és állatok iránti együttérzésével érdemli ki a szerencséjét. A mese fontos eleme, hogy Tökfilkó többször megmenti az állatokat – a hangyákat, a kacsákat és a méheket – attól, hogy bátyjai önző módon ártanának nekik. Cselekedetei révén ezek az állatok később segítik őt a három próbában, amelyeket az elvarázsolt kastély megmentése érdekében kell teljesítenie.
A mese morális tanulsága, hogy a kedvesség és a segítőkészség kifizetődő, és hogy néha azok, akikről azt gondoljuk, hogy gyengék vagy együgyűek, képesek lehetnek a legnagyobb dicsőséget elérni. Tökfilkó végül feleségül veszi a legkisebb királylányt, és ezzel elnyeri méltó jutalmát. A történet nemcsak szórakoztató, hanem tanít is az esélyegyenlőségről és az együttérzés fontosságáról.
Grimm fivérek „A méhkirálynő“ című meséje számos értelmezési lehetőséget kínál, és több tanulságot hordoz magában.
Íme néhány lehetséges értelmezés
A jóság és az önzetlenség meghozza gyümölcsét: Tökfilkó, a legkisebb királyfi, jószívűsége által szerzi meg a sikert. Nem hagyja, hogy bátyjai kárt tegyenek az állatokban, és végül ezek az állatok segítik őt a próbák során. Ez azt mutatja, hogy a jóság és az önzetlenség hosszú távon kifizetődik.
A természet tiszteletének fontossága: Tökfilkó megvédi a hangyákat, kacsákat és méheket testvérei pusztításával szemben. Ez a döntése a természet harmóniájának fontosságára figyelmeztet és arra, hogy az embernek meg kell óvnia a környezetét.
Az alázat és szorgalom erényei: A mese bemutatja, hogy nem a felsőbbrendűség érzése vagy az erőszakos akarat, hanem az alázat és a szorgalom vezet a célhoz. Tökfilkó nem csügged el, amikor a feladatok szinte lehetetlenek, hanem kitart és így részesül jutalomban.
A család összetartásának jelentősége: A három testvér, bár különböző természetűek, végül együtt érik el a sikert. Ez hangsúlyozza a családi kapcsolatok fontosságát és azt, hogy közösen többre juthatunk, még ha nem mindig értünk is egyet.
A külső látszat csalóka lehet: Tökfilkót a bátyjai butának tartják, mégis ő az, aki megoldja a rejtélyeket és beteljesíti a próbákat. Ez emlékeztet arra, hogy ne ítéljünk a látszat alapján, mert a valódi értékek belül rejlenek.
A mese az emberi értékek és erények sokszínűségét emeli ki, és arra tanít, hogy a szívós munka, a tisztelet és az empátia végül elnyeri méltó jutalmát.
Grimm fivérek „A méhkirálynő“ című meséje gazdag nyelvi és stilisztikai elemeket tartalmaz, melyek tökéletesen tükrözik a korabeli meseirodalom jellemzőit. A mese nyelvezete egyszerű és közérthető, mely lehetővé teszi a történet gyors és könnyed befogadását, ugyanakkor számos olyan nyelvi eszközt és struktúrát alkalmaz, amelyek céltudatosan teremtik meg a mese varázslatos hangulatát és hívják életre a történet világát.
Nyelvi eszközök és jellemzők
Narratív Stílus: A mese egy mindentudó narrátor szemszögéből íródott, aki a cselekményt lineárisan vezeti elő. Ez a narratív mód lehetővé teszi, hogy az olvasó közvetlen kapcsolatba kerüljön a történettel, anélkül hogy a bonyolult írói perspektívák zavarnák meg.
Karakterábrázolás: A mese karakterei tipikus mesebeli szereplők, archetípusok, mint például a legkisebb fiú, aki bár kezdetben gyengének vagy együgyűnek tűnik, végül ő lesz a győztes. A neve, „Tökfilkó“, is erre az egyszerűségre utal.
Csodás Elefántok: A mese világában a csodás elemek természetes módon jelennek meg. A természetfeletti segítők, mint a hangyák, kacsák és a méh, mind szimbolikus jelentéssel bírnak, melyek erényeket (pl. önzetlenség, empátia) testesítenek meg.
Nyelvi Képek: A történet tele van érzékletes leírásokkal, amelyek vizuálisan is megelevenítik a mesebeli világot. A „hangyakirály ötezer hangyával“, „csillogó gyöngyszemek“, „víz színe“ kifejezések mind élénk képeket hívnak elő az olvasóban.
Szóbeli Hagyományok: A mese számos olyan fordulatot és nyelvi elemet tartalmaz, amelyek a szóbeli népmesék jellegzetességei, mint például az ismétlések („háromszor kiáltott”), és a struktúrák („mentek, mendegéltek”), amelyek ritmust adnak a történetnek.
Mágikus Számok: Az elbeszélésben többször előforduló hármas számot (három feladat, három királylány) a mesék gyakran használják, hiszen ez a szám szimbolikus és strukturális szerepet játszik, előrejelezve a mese sikeres befejezését.
A mese fő tematikája az önzetlenség és az empátia ereje. Tökfilkó a természet iránti tisztelete és kedvessége által végül felülkerekedik bátyjain, akik csupán a saját önző vágyaikra figyeltek. A mese azt sugallja, hogy az igazi erő és bölcsesség gyakran ott rejlik, ahol legkevésbé várnánk – egy egyszerű szívben.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 62 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 554 |
| Fordítások | DE, EN, DA, ES, FR, PT, HU, IT, JA, NL, PL, RO, RU, TR, VI, ZH |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 48.1 |
| Flesch-Reading-Ease Index | 9.4 |
| Flesch–Kincaid Grade-Level | 12 |
| Gunning Fog Index | 18.4 |
| Coleman–Liau Index | 12 |
| SMOG Index | 12 |
| Automatizált olvashatósági Index | 10.3 |
| Karakterek száma | 7.711 |
| Betűk száma | 6.233 |
| Mondatok száma | 94 |
| Szavak száma | 1.147 |
| Átlagos szavak mondatonként | 12,20 |
| Több mint 6 betűs szavak | 412 |
| A hosszú szavak százaléka | 35.9% |
| A szótagok száma | 2.509 |
| Átlagos szótagok szavanként | 2,19 |
| Három szótagú szavak | 398 |
| Százalékos szavak három szótaggal | 34.7% |
