Olvasási idő: 12 percek
Volt egy öreg anyakecske s annak hét gidácskája. Úgy szerette őket, ahogy csak anya szeretheti a gyerekeit. Egyszer eleségért készült az erdőbe. Összehívta a gidákat, és így szólt hozzájuk:
– Kedves gyermekeim, kimegyek az erdőre. Vigyázzatok, óvakodjatok a farkastól: ha beengeditek, szőröstül-bőröstül fölfal. Furfangos állat a farkas, még azt is megteszi, hogy idegen bőrbe bújik, de ha jól figyeltek, reszelős hangjáról, fekete mancsáról nyomban ráismertek.
– Vigyázunk, édesanyácskánk, hogyisne vigyáznánk! – mondták a gidák. – Elmehetsz nyugodtan. Erre a kecskemama búcsút vett tőlük, és elindult az erdőbe.
Alig telik el egy negyedóra, kopogtatnak az ajtón, s valaki beszól:
– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Mindegyikteknek hoztam valami finomságot! Hanem a gidák tüstént felismerték a farkast reszelős hangjáról.
– Nem nyitjuk ki! – kiabálták. – A mi édesanyánknak kedves, lágy a hangja, a tiéd meg csúnya, reszelős. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas! A farkas mordult egyet, bosszantotta, hogy így túljártak az eszén. Kapta magát, elszaladt a boltba, vásárolt egy jókora darab krétát.
– Minek neked az a kréta, ordas koma? – tréfálkozott a boltos. – Talán beiratkoztál az iskolába? De a farkasnak nem volt kedve a tréfához. Végigmérte a boltost úgy, hogy annak majd elhűlt a vére; azt sem tudta, hogyan szabaduljon a kedves vevőtől. A farkas pedig megette a krétát, s attól egyszerre vékony lett a hangja, szinte maga sem ismert rá. „No – gondolta -, ez így jó lesz“ – azzal visszament kecskéékhez, megint bekopogtatott, s megint beszólt nagy mézesmázosan:
– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok.
Hoztam mindegyikteknek valami jó falatot! De már annyira kívánta a gidahúst, hogy nem tudta megállni, be ne lessen az ablakon, és szemügyre ne vegye a kívánatos pecsenyét. Éppen csak egy pillanatig tartott az egész, aztán máris lekapta a fejét, nehogy észrevegyék, a mancsát azonban meggondolatlanul otthagyta az ablakpárkányon. A gidák meglátták, és visszakiabáltak neki:
– Nem nyitjuk ki, dehogy nyitjuk! A mi édesanyánknak szép fehér lába van, a tiéd meg csúnya fekete. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas! A vén ragadozó dühösen körülszaglászta a házat, nincs-e rajta valahol rés, amin befurakodhatna; de még egy fia repedést sem talált. Erre nagy mérgesen elszaladt a pékhez.
– Megütöttem a lábamat, kenj rá gyorsan egy kis tésztát! A péktől meg loholt a molnárhoz.
– Szórd be hamar liszttel a mancsomat! A molnár nem tudta mire vélni a furcsa kívánságot. „No, ez a hamis jószág megint rosszban töri a fejét“ – gondolta. Hímezett-hámozott, de a farkas rámordult:
– Egy-kettő, vagy nyomban fölfallak! A molnár megijedt, nem teketóriázott tovább, beszórta liszttel a farkas lábát, úgyhogy az tiszta fehér lett. Akkor a rosszcsont harmadszor is bekopogtatott a kecskéék ajtaján.
– Nyissátok ki, kedveskéim, én vagyok itt, édesanyátok. Találjátok ki, mit hoztam nektek az erdőből!
– Előbb mutasd meg a lábadat!
– szóltak odabent az óvatos kis gidák. A farkas nagy bátran föltette csirizes-lisztes mancsát az ablakpárkányra. Fehér volt, a kecske lába sem lehet fehérebb. Erre a gidák nyugodtan ajtót nyitottak. Bezzeg megrémültek amikor meglátták a dühös ordast! Ahányan voltak, annyifelé menekültek. Az első az asztal alá ugrott, a második az ágyba bújt, a harmadik a kályhába, a negyedik a konyhába, az ötödik a szekrénybe, a hatodik a mosdótál alá, a hetedik meg a faliórába. De a farkas megtalálta őket; éhes is volt, mérges is volt, egymás után mind bekapta. Csak a legkisebbiket nem lelte meg azt, amelyik a faliórában rejtőzött. Mikor jóllakott, odébbállt. Lefeküdt kint a réten egy fa alá, és elaludt. Nemsokára megjött az erdőből a kecskemama. Majd meghasadt a szíve attól, amit látott! Az ajtó tárva-nyitva, asztal, szék, lóca egymás hegyén-hátán, a mosdótál összetörve, vánkos, takaró lehúzva az ágyról. Kereste a gyerekeit, de hiába. Sorra kiabálta a nevüket, de nem felelt senki. Végül, amikor az utolsót hívta, megszólalt egy cingár hangocska:
– Itt vagyok, édesanyám!
– Hol? – kiáltotta kétségbeesetten szegény kecskemama, és föl-alá szaladgált a romok közt. – Hol vagy, édes lelkem?
– Itt, az órában! – cincogta a gida. A kecskemama fölágaskodott, és kiszedte az órából a csemetéjét; a többit siratta, ennek az egynek meg úgy örült, hogy csak úgy potyogtak a könnyei.
– Hát még akkor hogy potyogtak, amikor a legkisebbik gidától megtudta, mi történt! Azt sem tudta, hová legyen bánatában; már-már azon volt, hogy nekiszalad keservében a világnak. Kifordult a házból, neki a rétnek, a kis gida meg sírva-ríva a nyomában. Hát ahogy a rétre ért, szinte gyökeret vert a lába. Ott feküdt a farkas a fa alatt, és horkolt, hogy csak úgy remegtek belé az ágak! Az öreg kecske nézte, nézte, mint aki kővé dermedt.
Addig nézte, míg észre nem vette, hogy valami fickándozik a farkas kövér hasában. „Uram teremtőm, csak nem az én szegény gyerekeim mozognak ott?“ – gondolta. Hazaszalasztotta a gidát ollóért, tűért, cérnáért, aztán nekilátott, kezdte fölvágni az ordas bendőjét. Alig nyisszantott egyet, máris kidugta a fejét egy gida.
– Csakhogy látlak, édesanyám! – kiáltotta, s örömében már-már a nyakába ugrott kecskemamának. De az most nem ért rá az ilyesmire; szaporán csattogtatta az ollót metélte a farkas irháját, míg csak mind a hat fia ki nem ugrott a bendőből, s ott nem táncolt körülötte.
Mert hát a mohó fenevad egészben nyelte le valamennyit! Mikor mindnyájan együtt voltak már, s alaposan ki is örvendezték magukat, azt mondta a kecskemama:
– Menjetek, keressetek jó nagy köveket! Belevarrjuk ennek a tűzre való állatnak a hasába, amíg alszik! A gidák egész halom követ hordtak össze, aztán nekifogtak, s annyit tömtek az ordasba, amennyi csak belefért. Mikor a rakodással elkészültek, kecskemama sietve összevarrta a farkas irháját. Észre se vette a gonosz, olyan mélyen aludt, meg se moccant közben. Késő délutánig horkolt, akkor elfordult az árnyék, rásütött a lemenő nap és fölébresztette. Ásított egy nagyot a koma, aztán föltápászkodott, hogy igyék egyet a kútnál, mert rettenetesen megszomjazott.
– Úszni akarnak a gidák! – mormolta kedélyesen. Csak azt nem értette, hogy lehet ilyen átkozottul nehéz az a hat gyenge csontú gidácska. Lépett egyet-kettőt, imbolyogva, mint a részeg; a kövek meg összekocódtak, zörögni kezdtek a hasában.
Mi csörög, mi zörög? A hasamban mi görög? Azt hittem, hat gidát nyeltem,
mégis csak kő kocog bennem…
dünnyögte bosszúsan, s alig várta, hogy egy jót kortyolgasson a jéghideg vízből. Áthajolt a káván, s abban a pillanatban a sok kő mind előrelódult a hasában. Fejest bukott a kútba, és szánalmasan belefulladt.
A gidák a sövény mögül lesték, mi történik. Mikor az ordas eltűnt a kútban, nagy vidáman előszaladtak, körbe fogództak, nótára gyújtottak, azt énekelték:
Kellett neked kecskegida? Odalettél, farkas koma!
És örömükben anyjukkal együtt körültáncolták a kutat.
Facebook 
Whatsapp 
Messenger 
Telegram
Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
A „A farkas és a hét kecskegida“ a Grimm fivérek egyik ismert meséje, amely tanulságos történetet mesél el a találékonyságról, a szülői szeretetről és a veszélyes helyzetek kezeléséről. A mese központjában egy anyakecske és hét kicsi gidája állnak, akiket az anyjuk figyelmeztet, hogy legyenek óvatosak a gonosz farkassal, aki különféle módszerekkel próbálja becsapni őket.
Amikor a kecskemama az erdőbe megy eleségért, a farkas többféle trükkel próbálja rávenni a gidákat, hogy engedjék be a házba, például krétával változtat a hangján és fehérre festi a mancsát. A gidák azonban először felismerik a veszélyt, de végül engednek a farkas trükkjének, amikor az be tudja őket csapni. A farkas végül felfalja a gidákat, kivéve a legkisebbet, aki elbújik a faliórában.
Az anyakecske, hazatérve, rémülten szembesül a látottakkal, de amikor észreveszi a farkast alvó állapotában a réten, a legkisebb gida segítségével megmenti testvéreit. Kivágja a farkas hasát, kiszabadítja a gidákat, majd kövekkel tömi meg a hasat, így amikor a farkas felébred és próbál inni a kútból, beleesik és megfullad. A mese végén a gidák és a kecskemama boldogan ünneplik a gonosz farkas vesztét.
Ez a történet nemcsak szórakoztat, hanem fontossá teszi a bizalom és az éberség témáját, valamint a családi kötelék és az okos megoldások erejét a nehéz helyzetekben.
A „A farkas és a hét kecskegida“ című mese a Grimm fivérek egyik ismert története, amely a népmesék hagyományos világába kalauzol minket. Többféle értelmezés is adható ennek a mesének, nézzünk meg néhány lehetséges megközelítést:
Tanulságos történet a biztonságról és óvatosságról: A mese fő üzenete, hogy ne engedjünk be idegeneket vagy gyanús alakokat az otthonunkba. Az anya kecske figyelmeztetését a gidák kétszer megfogadják, de a farkas furfangossága végül túljár az eszükön. Ebből a gyerekek megtanulhatják a biztonsági szabályok fontosságát és az idegenekkel szembeni éberséget.
A gonoszság és álnokság leleplezése: A farkas a rosszindulatú és csaló karakter megtestesítője, aki minden eszközzel próbálja meg elérni célját. Azonban, végül lelepleződik, és a cselekedetei következményeivel kell szembenéznie. Ez a történetrész a gonoszság lelepleződésére és az igazságszolgáltatásra helyezi a hangsúlyt.
Az anyai szeretet ereje: A kecskemama hatalmas szeretete és eltökéltsége szimbolizálja az anyai szeretet és védelem hatalmát. Ő az, aki megmenti a gidákat, még akkor is, amikor minden reménytelennek tűnik. Ez az anyai szeretetről és annak erejéről szól, amely végül legyőzi a gonoszt.
A naivitás és a tanulékonyság: A gidák kezdeti naivitását a mese során szerzett tapasztalatok és tanulságok formálják. A mese rámutat arra, hogy a gyermeki ártatlanságnak ki van téve a világ veszélyeinek, de a tudás és a tapasztalat eszközei által képesek lesznek felismerni és elkerülni a veszélyt.
Ezek az értelmezések mind rétegezik a mese tanulságait, és különböző aspektusokból világítják meg a klasszikus történetet.
A Grimm testvérek meséje, „A farkas és a hét kecskegida“, több fontos nyelvészeti és stilisztikai elemet is tartalmaz, melyek érdekfeszítőek lehetnek a szöveg elemzése során.
Íme néhány kulcsfontosságú elem
Párbeszédek és közvetlen beszéd: A mese tele van közvetlen beszéddel és párbeszédekkel, amelyek segítenek kifejezni a karakterek érzelmeit és szándékait. Ezáltal a mese élénkebbé válik, és könnyebben követhető a gyermekek számára.
Ismétlések: Az ismétlések gyakran előfordulnak a mesében (például a farkas próbálkozásai, hogy becsapja a gidákat), amelyek a feszültség növelését és az események hangsúlyozását segítik elő.
Karakterizáció és leírások: A karakterek (pl. a farkas, a kecskemama, és a gidák) jellegzetes vonásokat kapnak, amelyeket rövid leírásokkal és cselekedeteik bemutatásával hangsúlyoznak. A farkast például reszelős hangja és fekete mancsa jellemzi.
Stílusbeli elemek: A mese tele van élénk leírásokkal és stilisztikai elemekkel, amelyek színesítik a történetet, például a hangutánzó szavak (pl. csörög, zörög) használata, amelyek a farkas gyomrában lévő kövek hangját utánozzák.
Morális tanulság: Mint sok népmese, ez a történet is hordoz erkölcsi üzenetet. A történet végén a bátorság, az anyai szeretet, és a ravaszság diadalmaskodnak a gonoszság fölött, ami gyakori eleme a népmeséknek.
Narratív szerkezet: A mese klasszikus narratív ívet követ, bevezetővel, bonyodalommal, tetőponttal, és megoldással. Ez a szerkezet segíti a történet követhetőségét és a feszültség megfelelő felépítését.
Ezek az elemek együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a „A farkas és a hét kecskegida“ egy időtálló és tanulságos mese legyen, amely nemcsak szórakoztat, hanem oktat is.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 5 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 123 |
| Fordítások | EN, ZH, ES, FR, RU, UA, CZ, PT, JA, DE, KO, VI, TR, IT, PL, NL, RO, EL, DA, FI, SE, BG |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 41,2 |
| Karakterek száma | 6.889 |
| Betűk száma | 5.493 |
| Mondatok száma | 104 |
| Szavak száma | 1.039 |
| Átlagos szavak mondatonként | 9,99 |
| Több mint 6 betűs szavak | 324 |
| A hosszú szavak százaléka | 31,2% |
| Típus-token arány (TTR) | 0,555 |
| Mozgóátlagos típus-token arány (MATTR) | 0,843 |
| Szöveges lexikai diverzitás mértéke (MTLD) | 170,1 |
| Hapax legomena | 448 |
| Átlagos szóhossz | 5,30 |
| Mondathossz mediánja | 9,0 |
| Mondathossz 90. percentilise | 18,0 |
| Közvetlen beszéd aránya | 2,1% |
| Mondatkomplexitás | 1,91 |
| Kötőelemek | 37 |
| Referenciális kohézió | 0,004 |
| Szereplő-/névjelöltek | Nyissátok (2) |
| Szereplők együtt-előfordulási hálózata | nincs |
| Motívum-/címkejelöltek | Grimm fivérek |
