Olvasási idő a gyermekek számára: 14 percek
Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány; aki csak ismerte, mindenki kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette: a világ minden kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta; el is nevezték róla Piroskának. Piroskáék bent laktak a faluban, nagymama pedig kint az erdőben, egy takaros kis házban. Egy szép napon azt mondja Piroskának az édesanyja:
– Gyere csak, kislányom! Itt van egy kalács meg egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Beteg is, gyönge is szegényke, jól fog esni neki. Indulj szaporán, mielőtt beáll a hőség.

Aztán szépen, rendesen menj, ne szaladgálj le az útról, mert elesel, és összetörik az üveg, kifolyik a bor, és akkor mit iszik a nagymama! Ha pedig odaérsz, ne bámészkodj összevissza a szobában; az legyen az első dolgod, hogy illedelmesen jó reggelt kívánj.
– Bízzad csak rám, édesanyám, minden úgy lesz, ahogy mondod – felelte Piroska az intelemre, azzal karjára vette a kosárkát, és útnak indult. Átvágott a mezőn, beért az erdőbe; hát ki jön szembe vele? Nem más, mint a farkas.
– Jó napot, Piroska! – köszönt rá a kislányra. Az meg mosolyogva, jó szívvel felelte:
– Neked is, kedves farkas! – Nem tudta még, milyen alattomos, gonosz állattal van dolga.
– Hová ilyen korán, lelkecském? – szívélyeskedett tovább a farkas.
– Nagymamához.
– Aztán mit viszel a kosaradban?
– Bort meg kalácsot.

Tegnap sütöttük; szegény jó nagymama gyönge is, beteg is, jót fog tenni neki, legalább egy kicsit erőre kap tőle.
– És hol lakik a nagymama, Piroska?
– Itt az erdőben, a három tölgyfa alatt. Biztosan ismered a házát, mogyorósövény van körülötte.
– Persze, persze, most már emlékszem rá; talán negyedóra járásra van innét. „Ez a zsenge fiatalka jobb falat ám, mint az öreg! – gondolta magában a farkas, és a szeme sarkából végigmustrálta a kislányt. – De vigyázat! Lássunk furfangosan a dologhoz, hogy mind a kettőt megkaphassuk. Mert akármilyen öreg csont, azért a nagymama is elkel a bendőmbe!“
Egy darabig együtt mentek, aztán a farkas egyszerre csak felkiáltott:
– Nézd csak, Piroska, mennyi szép virág virít körülöttünk! Én a helyedben bizony szednék egy szép csokrot a nagymamámnak! Piroska szétnézett: valóban, a fák alja tele volt szebbnél szebb erdei virággal, a lombok közt meg úgy csicseregtek a madarak, hogy öröm volt hallgatni. „Igaza van ennek a farkasnak – gondolta a lányka -, nem is hittem volna róla, hogy ilyen figyelmes jószág! Korán van még, nem kell sietnem; nagymama biztosan örülni fog a virágnak.“
Azzal letért az útról, és tépegetni kezdte a sok tarka virágot, egyik szálat a másik után, előbb csak az út mentén, aztán egyre beljebb; mert valahányszor egyet leszakított, mindig úgy találta, hogy odább az a másik még sokkal szebb. Odafutott, azt is leszedte, és így mind mélyebbre és mélyebbre került az erdőben. A farkas megvárta, míg a lányka eltűnik a bozótban, akkor aztán szaladt egyenest a nagymama házához, és bekopogtatott.
– Ki az? – kérdezte a nagymama az ágyból.
– Én vagyok, Piroska – felelte a farkas olyan vékony hangon, amilyet csak ki tudott szorítani magából.

– Nyisd ki az ajtót, hoztam neked friss kalácsot, finom bort!
– Nincs kulcsra zárva – mondta az öregasszony -, csak a kilincset kell lenyomnod. Nagyon gyönge vagyok, nem tudok fölkelni. A farkasnak se kellett kétszer mondani: benyitott, odarohant az ágyhoz, és se szó, se beszéd, bekapta a nagymamát.
– Ezzel hát megvolnánk – mondta elégedetten -, lássuk a következő fogást. Ott volt a széken a nagymama ruhája, főkötője szép rendben ahogyan az este letette. A farkas magára kapta a szoknyát, belebújt a réklibe, föltette a főkötőt, befeküdt az ágyba, és behúzta az ágyfüggönyt.

Jól magára húzta a paplant, egészen az orráig, hogy minél kevesebb lássék ki belőle, és elkezdett halkan nyögdécselni, mint aki nagybeteg Piroska meg azalatt csak szaladt virágtól virágig, hallgatta a madárszót, figyelte a lepkék táncát, és csak akkor jutott eszébe a nagymama, mikor már olyan nagy volt a bokrétája, hogy alig fért a kezébe. Nosza, útnak eredt, szaporázta a lépést, míg a három tölgyfa alatt föl nem tűnt a mogyorósövényes kis ház.
– Nagymama! – kiáltotta már messziről. – Nagymama! Én vagyok itt, Piroska! Egy kicsit furcsállotta ugyan, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva; de aztán azt gondolta: „Szegény nagyanyó biztosan nagyon várt már; nyitva hagyta az ajtót, hogy meghallja, ha jövök.“ Belépett a szobába, de valahogy odabent is olyan furcsa volt, hideg-e, meleg-e, maga s tudta, csak egészen beleborzongott. És hogy a félelmét elűzze, nagyot kiáltott:
– Jó reggelt kívánok, nagyanyókám! Nem felelt senki. Hanem az ágy felől mintha elhaló nyögdécselést halott volna.
– Nagymama, mi bajod? – kiáltotta ijedten Piroska, és elrántotta a függönyt. Szegény öreg nagyanyó ott feküdt az ágyban nyakig betakarva, és olyan, de olyan furcsa volt!
– Ej, nagymama, de nagy a füled! – csapta össze Piroska a kezét.
– Hogy jobban halljalak!

– hangzott a felelet, de az is olyan különösen, olyan reszelősen, hogy a kislány rá sem ismert.
– Ej, nagymama, de nagy a szemed!
– Hogy jobban lássalak!
– Ej, nagymama, de nagy lett a kezed!
– Hogy jobban megfoghassalak!
– Ej, nagymama, de szörnyű nagy a szád!
– Hogy jobban bekaphassalak! Alighogy kimondta, egy ugrással kint termett a farkas az ágyból, és bekapta szegény kis Piroskát. Aztán, mint aki dolgát jól végezte, visszafeküdt és elaludt. Álmában olyan horkolást csapott, hogy csak úgy rezegtek tőle a kis ház ablakai. A vadásznak éppen arra vitt az útja. Ahogy meghallotta a nagy fűrészelést, csodálkozva állt meg. „Ejnye, hogy horkol ez az öregasszony – gondolta. – Csak nincs valami baja?“ Bement a szobába, odalépett az ágyhoz; hát látja, hogy a farkas fekszik benne!
– Megvagy, vén gonosztevő! – kiáltotta. – Mennyit kerestelek! Kapta a puskáját, le akarta puffantani. Már-már elhúzta a ravaszt, de akkor eszébe jutott: hátha a farkas megette a nagymamát! Nem lőtt rá, hanem előkereste a fiókból az ollót, fölvágta a vén ragadozó hasát, és kiszabadította Piroskát is meg a nagymamát is. Szegény öreg alig pihegett már; Piroska meg, ahogy kikerült a napvilágra, felsóhajtott:
– Jaj, de féltem! Olyan sötét volt a farkas gyomrában! Köveket hoztak, megtömték velük a farkas hasát, aztán a vadász összevarrta a bőrét. Az ordas nemsokára fölébredt. Odébb akart állni, de ahogy kiugrott az ágyból, a nehéz kövek lehúzták a földre: lerogyott, elterült, és kiadta a páráját. Akkor az erdész megnyúzta a vadállatot, és hazavitte a bundáját. Nagymama megette a kalácsot, megitta a bort, és új erőre kapott tőle.

Piroska pedig megfogadta:
– Soha többé nem térek le az útról, és nem szaladgálok be az erdőbe, ha egyszer édesanyám megtiltotta. És ezzel vége is volna a mesének, ha folytatása nem volna. Mert – így beszélik – Piroska egyszer, nem sokkal ezután, ismét kalácsot vitt az erdőbe a nagymamának, és útközben találkozott egy másik farkassal. Alattomos, komisz jószág volt az is, szerette volna mindenáron letéríteni a kislányt az útról. De beszélhetett, amit akart! Akármilyen mézes-mázosan szólítgatta is, Piroska most már okosabb volt, ügyet sem vetett rá, sietett egyenesen a nagymamához. Letette a kosárkát az asztalra, aztán nyomban mesélni kezdte, mi történt.

– Képzeld, nagymama, megint találkoztam egy farkassal! Tisztességgel köszönt, nyájasan szólt hozzám, de a szeme semmi jót nem ígért. Ha nem nyílt úton történik a dolog, biztosan bekapott volna!
– Akkor jó lesz bereteszelni az ajtót, nehogy ránk törjön! – mondta a nagymama. Csakhamar kopogtatott is a farkas.
– Nyiss ajtót, nagyanyó, én vagyok itt, a kis unokád, friss kalácsot, finom bort hoztam! Hanem azok odabent egy mukkot sem szóltak. A farkas egy ideig kapargatta, feszegette az ajtót, de hiába: a retesz jól tartott. Bosszúsan odébb ment hát, aztán megint visszajött, bekémlelt az ablakon, kódorgott a ház körül, végül pedig fölkapaszkodott a háztetőre, hogy majd ott kivárja, míg Piroska este hazaindul; akkor – gondolta – majd utána lopakodik a sötét erdőben, és fölfalja. De a nagymama kitalálta a szándékát, és túljárt az eszén. Azt mondta Piroskának:
– Fogd a vödröt, kislányom, hurkát főztem tegnap, mit álljon itt a leve, hordd ki a házból, öntsd oda az eresz alá, abba a nagy kőteknőbe! Piroska nekiállt, hordta a hurkalevet, egyik vödörrel a másik után, míg tele nem lett vele az öblös kőteknő. Odafent a háztetőn a farkas orrát csakhamar megcsapta a hurkaszag. Ettől egyszerre nagyon nyugtalan lett, nyújtogatta a nyakát, szimatolt, topogott, csiklandozta az ínyét a finom illat. Addig izgett-mozgott, míg egyszer csak megcsúszott; elvesztette az egyensúlyát, legurult a tetőről, belepottyant a teknőbe, és megfulladt a hurkalében. Meg is érdemelte!

Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
A Grimm fivérek „Pirosbúbocska“ című meséje egy klasszikus történet, amely bemutatja a gyermekek ártatlanságát és a világ veszélyeit, amelyekkel szembesülhetnek. A mese egy kislányról, Piroskáról szól, aki édesanyja kérésére meglátogatja beteg nagymamáját az erdő szélén álló házában.
Útja során találkozik a ravasz és gonosz farkassal, aki megtéveszti őt és a nagymamájának házába lopózva felfalja az öreget. Piroska, mit sem sejtve, később maga is a farkas prédájává válik. A mese végén egy vadász érkezik megmenteni őket, aki kiszabadítja Piroskát és nagymamáját a farkas gyomrából, majd egy csellel elintézik a farkast.
A történet tanulsága a gyerekek számára egyértelmű: mindig hallgassanak szüleik figyelmeztetéseire, és legyenek óvatosak az ismeretlen veszélyekkel szemben. A mese egyben bemutatja a jó és a rossz közötti harcot is, valamint az ártatlanság és a ravaszság kontrasztját. Az elmúlt generációk során ez a történet számos adaptációt élt meg, és továbbra is népszerű a gyerekek és felnőttek körében egyaránt.
A „Piroska és a farkas“ mese számos értelmezési lehetőséget kínál, amelyek különböző tanulságokat emelhetnek ki a történetből:
Figyelmeztetés a veszélyekre: A mese egyik legkézenfekvőbb értelmezése, hogy figyelmezteti a gyerekeket, legyenek óvatosak az idegenekkel, és ne térjenek le az ismert és biztonságos útról. Piroska esete a farkassal azt tanítja, hogy a naivitásnak következményei lehetnek.
Az engedelmesség fontossága: Piroska édesanyja figyelmezteti, hogy ne térjen le az útról, de a kislány nem fogadja meg a tanácsot, és ennek majdnem tragikus következményei lesznek. Ez a szál a felnőttek utasításainak betartásának fontosságát hangsúlyozza.
A farkas szimbolikája: A farkas gyakran szimbolizálja azokat az embereket vagy helyzeteket, amelyek kihasználják a tapasztalatlanságot vagy a jóhiszeműséget. Az ő alakja az alattomossággal és a manipulációval asszociálható.
Érettség és tanulás: Piroska történetén keresztül megismeri a világ veszélyeit, és a mese végére tanul a hibáiból, okosabbá és óvatosabbá válik. Ez az érési folyamat része, amely minden gyerek életében fontos.
Feminista értelmezés: Egyes értelmezések szerint a mese a női ártatlanság és a patriarchális világ általi kihasználás metaforája. Piroska a női ártatlanságot jelképezi, míg a farkas a férfiuralom káros hatásaival azonosítható.
Szimbólumok és metaforák: A történet számos szimbolikus elemet tartalmaz, például a piros sapka gyakran az érés, nővé válás szimbólumaként is értelmezhető. Az erdő a világosság és a sötétség, a biztonság és a veszély közötti átmeneti térként is értelmezhető.
Mindezek az értelmezések különböző szemszögekből világítják meg a mesét, megmutatva annak mélyebb jelentéstartalmait a különböző korok, kultúrák és személyes tapasztalatok függvényében.
A „Piroska és a farkas“ mese nyelvészeti elemzése során érdemes megvizsgálni a történet szerkezetét, stilisztikai elemeit, valamint a mese szimbolikáját.
Történet szerkezete: A mese klasszikus narratív struktúrát követ, amelyben van kezdés, bonyodalom, és megoldás. Az elején megismerjük Piroskát és családját, utána bekövetkezik a konfliktus a farkas megjelenésével, végül a mese a vadász hősies megmentésével és a farkas legyőzésével zárul.
Dialógusok: A mese jelentős része párbeszédekből áll, amelyek segítenek a karakterek jellemzésében és a feszültség fokozásában.
Repetíció: Az ismétlődő kérdések és válaszok (pl. „Ej, nagymama, de nagy a füled!“) fokozzák a drámai hatást és a feszültséget.
Metaforák és képek: A farkas „alattomos“ és „gonosz“ leírása, valamint a nagymama „gyönge“ ábrázolása érzelmi töltetet ad a történetnek.
Piroska: Az ártatlanság és a naivitás jelképe. A piros sapka szimbolizálhatja a fiatalságot és a veszély iránti fogékonyságot.
Farkas: A veszély, a csábítás és az erkölcsi rossz megtestesítője. A farkas figurája gyakran jelenik meg a mesékben, mint a fenyegetés, amelytől a hősnek meg kell védenie magát.
Nagymama háza: A biztonság és a család szimbóluma, amelyet a farkas fenyegetése zavar meg.
Tanulság: A mese végén Piroska megfogadja, hogy többé nem tér le az útról, ami arra tanítja a fiatal olvasókat, hogy hallgassanak a szülők tanácsaira, és legyenek óvatosak az idegenekkel szemben. A történet nemcsak a gyermekek számára hordoz erkölcsi tanulságot, hanem az idősebb korosztály számára is emlékeztetőül szolgál a felelősségteljes cselekvés fontosságára.
Összességében a „Piroska és a farkas“ egy klasszikus mese, amely gazdag stilisztikai és szimbolikus elemekkel dolgozik, és amelynek tanulságai ma is relevánsak.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
---|---|
Szám | KHM 26 |
Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 333 |
Fordítások | DE, EN, EL, DA, ES, FR, PT, FI, HU, IT, JA, NL, KO, PL, RO, RU, TR, VI, ZH |
Björnsson olvashatósági mutatója | 41.2 |
Flesch-Reading-Ease Index | 20.9 |
Flesch–Kincaid Grade-Level | 12 |
Gunning Fog Index | 16.1 |
Coleman–Liau Index | 12 |
SMOG Index | 12 |
Automatizált olvashatósági Index | 8.1 |
Karakterek száma | 8.725 |
Betűk száma | 6.873 |
Mondatok száma | 126 |
Szavak száma | 1.335 |
Átlagos szavak mondatonként | 10,60 |
Több mint 6 betűs szavak | 408 |
A hosszú szavak százaléka | 30.6% |
A szótagok száma | 2.765 |
Átlagos szótagok szavanként | 2,07 |
Három szótagú szavak | 414 |
Százalékos szavak három szótaggal | 31% |