Olvasási idő a gyermekek számára: 11 percek
Egyszer volt egy ember s annak felesége. Ez az ember azt mondja a feleségének:
– Hallod-e, asszony, én most elmegyek, három napig haza sem jövök. Ha ezalatt ide jön a bellér s meg akarja venni a teheneinket, kétszáz forinton alól egy krajcárral se add. Értetted?
– Értem, értem, mondotta az asszony, csak menjen Isten hirével.
– Jó, jó, de hát neked ott, ahol az észt mérték, nagyon kevés jutott volt, azért még egyszer mondom, hogy oda ne add kétszáz forinton alól, mert – az Isten Istenem ne legyen, ha el nem töröm a pálcámat a hátadon!
Elmegy az ember s másnap csakugyan jön a bellér, nézi a teheneket, jóformán még nem is alkuszik, megigér három tehénért kétszáz forintot. Ő, maga mondta, hogy annyit testvérek közt is megérnek. Azzal eloldotta a teheneket a jászol mellől, kihajtotta az udvarra, előhajtja a kapuig, de bezzeg eszébe sem jutott, hogy a pénzt kifizesse.
– Hohó, mondta az asszony, hát a kétszáz forint?
– Az ám, a kétszáz forint, mondta a bellér. Ejnye, no, otthon felejtettem a bugyellárisomat. Várjon csak kend, mondok valamit. Elhajtok két tehenet, a harmadik tehenet pedig itt hagyom zálogban.
Az asszony ebbe jó szívvel beléegyezett, hogyne, mikor egy tehén otthon maradt zálogban! Hej, gondolta magában, hogy örül majd az ura, ha haza jön. Ennél okosabban már csak nem végezhette volna a dolgát.
Három nap múlva hazajön az ember s kérdi:
– Eladtad-e a teheneket, feleség?
– El bíz‘ én, lelkem uram, még pedig kétszáz forintért.
– Hol a pénz?
– Azt még nem adta meg, mert otthon felejtette a bugyillárisát, de zálogban itt hagyta a kisebbik tehenünket, mig a pénzt elhozza. Úgy-e, okosan csináltam a dolgot? A kicsi tehén kevesebbet eszik.
Hej, szőrnyű haragra gerjedt az ember! Neki szaladt az asszonynak, ráhúzta a pálcáját, hogy kékre verje a hátát, de mégis meggondolta magát s azt mondta:
– Megérdemelnéd, hogy eltörjem a hátadon a pálcát, de nem teszem, te világbolondja, te! Hallod-e, kimegyek az országútra, ott leülök, várok három napig s ha ezalatt találok valakit, ki nálad ostobább, nem verlek meg, de ha nem találok, úgy elnáspágollak, hogy holtad napjáig megemlegeted!
Azzal kiment az országútra, ott leűlt egy kőre s várta, hogy kik jönnek arrafelé. Hát egyszer jön egy asszony, ökrös szekéren. Ez az asszony a szekér közepén állott, pedig a szekérben volt zsúp elég, ráülhetett volna, úgy hajtotta az ökröket. Gondolta magában az ember:
– No, úgy látszik, hogy ez az lesz, a kit én keresek.
Hirtelen felugrott a kőről, a szekér elé szaladott s mind ott táncolt, ugrált, mintha megbolondúlt volna.
– Mit csinál kend, földi, szólította meg az asszony. Honnét jön, mi járatban van? Sohasem láttam még kendet!
– Hát hogy is látott volna, mikor az égből estem alá, felelt az ember, s most nem tudom, hogy jutok vissza ismét. Nem vihetne fel kelmed?
– Nem bíz‘ én, lelkem, mert nem tudom az útat az égbe. De ha kend az égből jön, megmondhatná, mit csinál az uram, a ki ezelőtt három esztendővel halt meg. Látta-e?
– Láttam bizony, hogyne láttam volna. Hej, rossz sora van ott a kend urának. Juhokat őríz s egész nap szaladgál utánuk hegyen, völgyön, erdőn, mezőn keresztűl. A gúnyája mind leszakadozott a testéről, szabó pedig nincs, aki mást csináljon, mert, hiszen tudja kend, hogy Szent Péter nem ereszti be a szabókat a mennyországba.
– Ó, Istenem, Istenem, sápítozott az asszony, ki hitte volna, hogy ilyen szomorú sorsra jut az én szegény, jó uram! Ha olyan jó lenne kelmed s elvinne szegénynek legalább egy kabátot, bizony megköszönném.
– Hja, elvinném én szivesen, mondotta az ember, de Szent Péter nem ereszt be vele.
– Hát akkor pénzt adnék. Azt beteszi a zsebébe s senki sem veszi észre. Éppen most adtam el a búzámat, annak az árát elküldeném.
– Pénzt? Azt már elviszem, – ajánlkozott az ember.
– No, akkor csak maradjon itt, haza megyek a pénzért s mindjárt visszajövök. Le sem ülök a szalmára, állok egész úton, hogy az ökröknek könnyebb legyen a szekér.
Az asszony elment, az ember ott maradt s csak úgy repöstölt a szíve az örömtől.
– No, ez csakugyan ostobább a feleségemnél is. S milyen szerencséje van a feleségemnek! Elkerüli a verést.
Nem kellett sokáig várni, jött az asszony, hozta a pénzt, átadta az embernek s nem győzött hálálkodni a szivességeért. Azzal az asszony haza ment. Éppen akkor tért haza a fia is a mezőről. Mondja a fiának, hogy mi történt, ámúl, bámúl a legény: no, ilyet ő még nem hallott világéletében! Szeretne ő is találkozni azzal az emberrel, ki az égből esett alá s megtudni egy s mást arról, mi történik odafent a mennyországban. Nosza, mindjárt lovat nyergel, felpattan rá, elvágtat s az út szélén meglátja azt az embert, kinek az anyja pénzt adott: éppen most számolta a pénzt. De a legény nem is gondolta, hogy ez volna az az ember a kit ő keres, kérdi hát tőle:
– Ugyan bizony, bátyám uram, nem látta-e azt az embert, a ki az égből jött le?
– Láttam bíz‘ én, éppen most ment ki arra a hegyre, ní, merthogy onnét könnyebben feljut az égbe.
– Hej, Istenem, Istenem, sopánkodott a legény, akkor én már nem érem utól. Egész nap dolgoztam, most még a ló is összerázott – legyen olyan jó kelmed, üljön föl erre a lóra s ha utóléri, beszélje rá, hogy jöjjön vissza ide.
– Áhá, gondolta magában az ember, úgy látszik, ez is ostobább a feleségemnél.
Nem sokat kérette magát, felpattant a lóra s elvágtatott. A legény pedig leűlt a kőre, várt sötét estig, de az ember csak nem jött vissza.
– Bizonyosan, gondolta magában, annak az embernek nagyon sietős az útja az ég felé s nem jön vissza. Talán a lovat is odaadta neki ez a jó ember, hogy elvigye az apámnak.
Ebbe bele is nyugodott, hazament s elmondta az anyjának mi történt s hogy a lovat elküldötte az apjának.
– Jól tetted, édes fiam, mondotta az anyja, te úgyis fiatal vagy, járhatsz gyalog, szegény apád pedig ezentúl lóról őrzi a juhokat.
Eközben az ember szépen haza kocogott a ló hátán, a lovat bekötötte az istállóba, a zálogba hagyott tehén mellé, aztán bement a házba s mondta a feleségének:
– Na, feleség, szerencsés vagy, mondhatom, mert náladnál ostobább embereket találtam s ez alkalommal elkerülöd a verést. A két sovány tehén helyett kaptam egy jó lovat s még egy csomó pénzt is. Jól fizet az ostobaság.
– Úgy-e, jól, örvendezett az asszony. Ne féljen kend, ostoba maradok akkor én ezután is.
Mondta az ember:
– Maradj, lelkem feleségem, maradj.
Learn languages. Double-tap on a word.Learn languages in context with Childstories.org and Deepl.com.Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
A Grimm fivérek meséje, „Az okos emberek“, egy humoros és tanulságos történet két fő témára épít: az emberi ostobaságra és a ravaszságra. A mese főszereplői egy házaspár, ahol az asszony hiszékeny és kissé ügyetlen az üzletkötés terén, míg a férj számára fontos, hogy ne csak a feleségét, de másokat is megítéljen az eszükről.
A történet elején a férj figyelmezteti feleségét, hogy ne adja el a teheneket két alatti áron, ám jön egy szélhámos bellér, aki kijátssza őt. Az asszony zálogban hagyja a kisebb tehenet, amíg a bellér visszatér a pénzzel, de természetesen a bellér csak átverte őt. Amikor a férj hazatér, elégedetlen felesége cselekedeteivel, és elhatározza, hogy kimegy az országútra, hogy találjon valakit, aki még nála is butább.
Az úton találkozik egy asszonnyal és később annak fiával, és mindkettőjüket sikeresen becsapja. Az asszonytól pénzt kap, mondván, hogy az égből jött, és elviszi a férjének, aki állítólag juhokat őriz odafent. A fiútól pedig lovat kap, hogy gyorsabban feljusson az égbe az „egéből esett“ ember után.
A mese végén a férj visszatér a feleségéhez az ajándékokkal, és elmondja neki, hogy talált nála is ostobább embereket, és hogy az ostobaság néha jól fizet. A felesége biztosítja őt, hogy továbbra is ostoba marad majd, amivel akarva-akaratlanul növelik a család vagyonát.
A „Az okos emberek“ mese mulatságos módon közelíti meg a mindennapi élet kisebb-nagyobb szélhámosságait, és emlékeztet arra, hogy a ravaszság és az értelmes gondolkodás hogyan térülhet meg a mindennapi életben.
A „Az okos emberek“ című mese a Grimm fivérek gyűjteményéből származik, és humorosan mesél el egy történetet az emberi ostobaságról és ravaszságról. A mese központi karaktere egy asszony, akit a férje ostobának tart, mert nem tudott megfelelően tárgyalni a tehenek eladásáról, és aki hite szerint okosan járt el, mikor a teheneket két másikra cserélte, és zálogban hagyott egyet.
A férj azonban még nála is ostobább embereket talál országúti kalandjai során, amikor belebotlik egy asszonyba, aki az állítólagos égből jött embernek adott pénzt és egy fiatalemberbe, aki még a lovát is felajánlja neki, hogy azt az égi útjára vigye. Mindezek a találkozások humort csempésznek a történetbe, miközben az emberi butaságot és hiszékenységet mutatják be.
A mese világos tanulsága, hogy a látszólagos ostobaság néha hasznot is hozhat, ahogy a férj mondja: „Jól fizet az ostobaság. “ Az örömünket leljük mind a komikus helyzetekben, mind az emberi gyarlóságokra való frappáns utalásokban. A történet végül a toleranciát és elfogadást sugall, hiszen a férfi felismeri, hogy néha a ravaszság és az ostobaság közötti határvonal nem is olyan éles, amint azt elsőre hinné.
Ez a mese a Grimm fivérek által gyűjtött történetek közé tartozik, és egy olyan motívumot dolgoz fel, amely gyakran előfordul a népmesék világában: az okos butítás és az ostobaság kihasználása.
Nyelvészeti szempontból a mese számos jellemző vonással rendelkezik:
Dialógusok: A mese párbeszédekre épül, amelyeken keresztül megtudjuk a szereplők gondolatait és szándékait. Ezek a párbeszédek segítenek a cselekmény előrehaladásában, miközben karakterizálják a szereplőket is.
Tájszólás és régies nyelvezet: Az elbeszélésben és a párbeszédekben használt szavak és kifejezések (pl. „bellér“, „bugyelláris“, „zálogban“, „elvágtatott“) régi, tájegyspecifikus magyar nyelvi elemek, amelyek hozzájárulnak a mese hangulatának és korhűségének megteremtéséhez.
Alakok és szerkezetek: A mese elemi struktúrája egyszerű és világos, az események logikusan követik egymást, és a cselekmény menetét az ismétlődések (pl. a három napos kitétel, a háromszori találkozás különböző szereplőkkel) teszik gazdagabbá és emlékezetessé.
Szólások és közmondások: A szereplők beszédeiben visszaköszönhetnek jól ismert közmondásokhoz hasonló kifejezések, amelyek általános emberi tapasztalatokat és bölcsességeket tükröznek.
A történet központi témája az emberi ostobaság és ravaszság, valamint az a tanulság, hogy míg az ostobaságot kihasználni nem szép dolog, a mesebeli világban gyakran azok járnak jól, akik képesek mások butaságát felismerni és kihasználni. A történet humoros tanítómese, amely szatirikus formában tárja elénk az emberi természet gyengeségeit.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 104 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 1384 |
| Fordítások | DE, EN, DA, ES, PT, FI, HU, IT, JA, NL, PL, RU, TR, VI, ZH |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 35.8 |
| Flesch-Reading-Ease Index | 34.1 |
| Flesch–Kincaid Grade-Level | 11.5 |
| Gunning Fog Index | 14.3 |
| Coleman–Liau Index | 11.7 |
| SMOG Index | 12 |
| Automatizált olvashatósági Index | 6.6 |
| Karakterek száma | 6.338 |
| Betűk száma | 4.916 |
| Mondatok száma | 87 |
| Szavak száma | 1.051 |
| Átlagos szavak mondatonként | 12,08 |
| Több mint 6 betűs szavak | 249 |
| A hosszú szavak százaléka | 23.7% |
| A szótagok száma | 1.994 |
| Átlagos szótagok szavanként | 1,90 |
| Három szótagú szavak | 256 |
| Százalékos szavak három szótaggal | 24.4% |
