A lusta fonó - Mese Grimm fivérek

Egy bizonyos faluban élt egyszer egy férfi és a felesége. A feleség annyira lusta volt, hogy soha semmit sem akart csinálni; bármit is adott neki fonni a férje, nem fejezte be, és amit fonott, nem tekercselte fel, hanem hagyta, hogy egy kupacban maradjon. Ha a férfi leszidta, a feleség mindig készen állt a nyelvével, és azt mondta: „Na, hogyan tekercseljem fel, amikor nincs orsóm? Csak menj be az erdőbe, és hozz nekem egyet.” „Ha ez minden” – mondta a férfi –, „akkor elmegyek az erdőbe, és hozok fát orsók készítéséhez.”

Az asszony attól félt, hogy ha a férfinak megvan a fája, akkor tekercset készít neki belőle, és a nőnek le kell tekercselnie a fonalat, majd újra fonni kell. Elgondolkodott egy kicsit, majd egy szerencsés ötlete támadt, és titokban követte a férfit az erdőbe. Miután az felmászott egy fára, hogy kiválassza és kivágja a fát, a nő bemászott a bozótosba, ahol a férfi nem láthatta, és felkiáltott:

„Aki fát vág orsónak, meghal, És aki szélvészt hoz, az elvész.”

A férfi hallgatózott, egy pillanatra letette a fejszéjét, és azon kezdett tűnődni, mit jelenthet ez. „Halló” – mondta végül –, „mi lehetett ez? Biztosan zúgott a fülem, nem fogom ok nélkül megijeszteni magam.”

Így hát ismét megragadta a fejszét, és vágni kezdett, ekkor ismét egy kiáltás hallatszott alulról: „Aki fát vág orsónak, meghal, És aki szelet szed, elvész.”

Megállt, félelemmel és riadalmmal gondolt a helyzetre. De néhány pillanat múlva ismét összeszedte magát, és harmadszor is kinyújtotta a kezét a fejsze után, és vágni kezdett. De valaki harmadszor is felkiáltott, és hangosan azt mondta: „Aki fát vág orsónak, meghal, És aki szélvészt hoz, az elvész.”

Ez elég volt neki, és minden kedve elpárolgott tőle, így sietve lemászott a fáról, és elindult hazafelé. Az asszony amilyen gyorsan csak tudott, kerülő utakon futott, hogy előbb hazaérjen. Így amikor belépett a szalonba, az asszony ártatlan arcot vágott, mintha mi sem történt volna, és azt mondta: „Nos, hoztál egy szép darab fát orsónak?”

– Nem – mondta –, látom én jól, hogy a tekercselés nem fog menni. – Elmesélte a feleségének, mi történt vele az erdőben, és attól kezdve békén hagyta. Egy idő után azonban a férfi ismét panaszkodni kezdett a házban uralkodó rendetlenségre. – Feleség – mondta –, kár, hogy a megfont fonal ott hever összegubancolódva! – Megmondom mit – mondta a felesége –, mivel még mindig nem találunk orsót, menj fel a padlásra, én pedig leülök, és feldobom neked a fonalat, te pedig dobd le nekem, így végül is kapunk egy gombolyagot.

– Igen, ez megteszi – mondta a férfi. Így is tettek, és amikor elkészült, azt mondta: – A fonal gombolyagokban van, most meg kell főzni. – Az asszony ismét elkeseredett; azt mondta ugyan, hogy – Igen, holnap korán megfőzzük –, de titokban egy másik trükköt eszelt ki.

Kora reggel felkelt, tüzet gyújtott, és feltette a bográcsot, csak fonal helyett egy darab kócot tett bele, és hagyta felforrni. Ezután odament a még mindig ágyban fekvő férfihoz, és így szólt hozzá: „Ki kell mennem, neked fel kell kelned, és vigyáznod kell a fonalra, ami a bográcsban van a tűzön, de azonnal itt kell lenned; vigyázz erre, mert ha a kakas megszólal, és nem foglalkozol a fonallal, kóccá válik.” A férfi készséges volt, és vigyázott, hogy ne ácsorogjon. Amilyen gyorsan csak tudott, felkelt, és bement a konyhába. De amikor odaért a bográcshoz, és bekukucskált, rémületére nem látott mást, csak egy darab kócot. Akkor a szegény ember olyan csendben volt, mint egy egér, azt gondolva, hogy elhanyagolta, és ő a hibás, és a jövőben nem fog többet beszélni a fonalról és a fonásról. De magadnak is be kell ismerned, hogy utálatos asszony volt!

Facebook

Whatsapp

Messenger Telegram

Olvass el egy 5 perces mesét

Szalmaszál, parázs és babszem

A róka meg a macska

A csillagtallérok

Tanulj nyelveket. Koppints duplán egy szóra.Tanulj nyelveket kontextusban a Childstories.org és a Deepl.com segítségével.

Információk tudományos elemzéshez